plankog

Novák Katalin a Néppárt elnökéről: Ha a gyerekek durcásak voltak, férjemmel becsuktuk az ajtót és hagytuk, hogy kitombolják magukat

A családügyi államtitkárnak gyermekei dackorszaka jutott eszébe Donald Tusk nyilatkozatáról.

plankog
POLITIKA

Még akkor is filmezte magát a nővér, amikor már nem tudott beszélni, hogy bemutassa, milyen ez a betegség

Az 56 éves, fiait egyedül nevelő Pamela Orlando koronavírus-betegeket ápolt, majd maga is megbetegedett. Amíg csak tudta, dokumentálta a történetét.

plankog
Egészségügy

„Le foglak lőni titeket, büdös cigányok!” - kiabálta gázpisztollyal a kezében a buszon két diáklánynak

Az egyik lány szelfizett az Egerből induló járaton, a mögötte ülő férfi erre fegyvert rántott és fenyegetőzni kezdett.

plankog
bűnügy

Hétfőn bedobta a KDNP, kedden már szavaz is a parlament az Isztambuli Egyezmény elutasításáról

Hollik István szerint az egyezmény „a liberálisok és genderisták trójai falova”.

plankog
POLITIKA

Matematika írásbelikkel folytatódik a maszkos érettségi

Továbbra is szigorú biztonsági intézkedések mellett.

plankog
oktatás

Houellebecq: A világ ugyanolyan lesz, csak rosszabb

Nem fogunk egy új világban felébredni a lezárások után, véli a neves francia író.

plankog
irodalom
Videó

Még a CNN sem hinné el, mi megy igazából a parlamentben

Még hogy nem működik az Országgyűlés! A veszélyhelyzet árnyékában a Fidesz olyan törvényjavaslatok sorával bombázza a parlamentet, hogy az ellenzék csak ámul: hogy van erre idejük?

Kiss Bence, plankog, Botos Tamás
video

Így magyarázza el Merkel a járvány terjedését

Kevesen múlhat, milyen hamar telítődik túl egy egészségügyi rendszer. Merkel szerint a legfontosabb az óvatosság, nem szabad túlzottan magabiztosnak lenni.

plankog
külföld

Bernie Sanders: Felelőtlenség nem támogatni Joe Bident

Támogatóinak egy része most azt hirdeti, nem hajlandó Bidenre szavazni Donald Trumppal szemben az elnökválasztáson. Nekik üzent a versenyből kiszállt politikus.

plankog
külföld

Politico: Mit kezdjen az EU a magyar helyzettel? Kovács Zoltán: Semmit

Az igazságügyi EU-biztos aggódik, a dán néppárti politikus pénzügyi demokráciabüntetést emleget, Kovács Zoltán pedig ámul, hogy mire van ideje másoknak.

plankog
POLITIKA

Ezer embert bocsát el a Wizz Air

Ez a dolgozók 19 százaléka. Kényszerszabadságok és fizetéscsökkentések is szerepelnek az intézkedések között.

plankog
gazdaság

A szokásosnál is nagyobb balhéba torkollott Trump koronavírus-sajtótájékoztatója

Trump a sikereit bemutató kampányvideót vitt a Fehér Ház koronavírus-sajtótájékoztatójára. Megszakított közvetítés és heves veszekedés lett belőle.

plankog
külföld

Ne tárgyalja a parlament a közalkalmazotti törvény módosítását, amíg tart a veszélyhelyzet, kérik a szakszervezetek

Ez a módosítás venné el a kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszát.

plankog
POLITIKA

Elálmosodott az út mentén, feltört egy autót, hogy abban aludjon, majd akkor bukott le, amikor reggel el is akart hajtani

A tulajdonos egy idegent talált az autójában, aki nem válaszolt arra a kérdésre, mit keres ott.

plankog
bűnügy

Akkorát léphetnek most előre a megfigyelőrendszerek, hogy azt később nehéz lesz korlátozni

Sok helyen nincs időbeli korlátja az új megfigyelő intézkedéseknek, és ez lehet az új normalitás, figyelmeztet a University of Toronto kutatója.

plankog
TECH