Amerika négyévente rádöbben, hogy végletesen megosztott. Biden győzelme nagy dolog, de az is egyértelműen kiderült, hogy a trumpizmus nem az orosz hackereknek köszönhető, hanem mélyen amerikai jelenség. Hogy mi következik ebből? Itt a 444 podcastje az elnökválasztásról.
Képviselőcsoportjuk, a Tisztességgel és Bátorsággal Magyarországért Szövetség innentől formálisan is a Momentum szövetségese.
Így értékelte a járványhelyzetet az elnök az országban, ahol a világon a második legtöbb halálos áldozat volt. Provokatív szövege talán nem független attól, hogy egyik fiát épp szervezett bűnözéssel vádolják.
A Fidesz kommunikációs igazgatója reméli, hogy „Joe Biden adminisztrációja ideológiai megfontolásból nem fogja lezülleszteni az eddigi közös eredményeket.”
Az elnök egyszerre számít óriási győzelemre, és jelenti be előre, hogy a „csalások” miatt elszabadulhat az erőszak. Biden arról beszélt, Trump szétszakítja Amerikát. Mindkét jelölt meghúzta a végét.
Szerintük nincs ok az oktatás felfüggesztésére. A kuratórium higiéniai és balesetvédelmi szabályokat emleget.
Kevesebb, mint 1 százalék lett pozitív az országos teszten.
Klasszikus polgári jobbközép gondolatokat fogalmazott meg SZFE-ügyben a kultúrharc spirituális vezetője.
Leváltható-e a kormány szabad választásokon? Ezt a 444 Makro második számának alapkérdése, amiben Magyari Péter 80 oldalon keresztül ismerteti, miért hiúsult meg '18-ban az ellenzéki összefogás. Mit nézett be Simicska, miért volt az MSZP-DK paktum „a világ legszarabb megállapodása”, hogyan taktikázott Karácsony - erről beszélgetünk a 444 első podcastjében.
Hatalmas tömeg vonult végig Budapesten az SZFE tüntetésén, de nemcsak ezért marad emlékezetes az esemény: orvos, tanár és szakszervezetis felszólaló is volt, akik mind össze tudták kapcsolni saját harcukat a diákokéval.
A Műegyetem rakpartról az Uránia elé vonulnak.
Az Államadósság Kezelő Központ volt vezetője ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés a vád.
A kancellár szerint ezért nem érhető el tegnap óta az oldal.
Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy ha meglesz a másodosztály, lehet szó stadionról. Meglett.
A miniszterelnök az állami médiában mondott beszédet, közben is ezrek tüntettek az utcán.