plankog

Deutsch Tamás másodszor is bocsánatot kért Webertől és a Néppárttól

Megismételte a bocsánatkérést, és visszavonja a „szerencsétlen hasonlatot” egy nappal azelőtt, hogy szavazhatnak a frakcióból való kizárásáról.

plankog
politika

„A maguk csapata mérgezte meg Navalnijt?” - csengetett be a CNN egy FSZB-ügynök lakásához

Egy nemzetközi nyomozás szerint nyolcfős különítmény követte az orosz ellenzéki politikust mindenfelé.

plankog
külföld

Fiala János távozik az ATV-től

Hetek óta konfliktusa volt műsorának szerkesztőjével.

plankog
Média

Felvettek 822 millió forint támogatást egy gyógyszálló építésére, vádemelés lett a vége

A Kistelekre tervezett hotel és gyógyászati központ ügyében három embert vádoltak meg.

plankog
bűnügy

Semjén: Az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása, Szent István-i mértékű templomépítési program zajlott

A 130 új templom mellett 2010 óta megújult 3000 templom, számolt be a miniszterelnök-helyettes.

plankog
POLITIKA

Meghalt Gérard Houllier

A Liverpool egykori edzője és a francia válogatott volt szövetségi kapitánya 73 évet élt.

plankog
GYÁSZ

Tisztán elektromos autók gyártásába kezd a Mercedes Kecskeméten

50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz.

plankog
gazdaság

George Clooney visszatér: Azért éri meg szembeszállni Orbánnal, hogy a gyerekeim jobb világban élhessenek

A színész azt mondta: zavarban lenne attól, ha nem szólalna fel az Orbánhoz hasonló vezetőkkel szemben.

plankog
külföld

Gyurcsány: Jakab, Márki-Zay, Karácsony, Dobrev és bocsánat, persze Fekete-Győr is

Mármint a lehetséges ellenzéki miniszterelnök-jelöltek. A hat ellenzéki pártelnök havonta találkozik, mondta a volt kormányfő a Telexnek.

plankog
POLITIKA

Atv.hu: Ha kizárják Deutsch Tamást, a fideszesek mind mennek a néppárti frakcióból

Deutsch reméli, hogy a józanság vezérli majd képviselőtársait.

plankog
politika

A lengyel néppártiak kizárnák Deutsch Tamást

Szerdán jön a vita, és talán a szavazás is Deutsch néppárti karrierjéről. A képviselő a Gestapóéhoz hasonlította Manfred Weber érvelését.

plankog
POLITIKA

Népszava: Januártól lecsapnak a hálapénzt elfogadó orvosokra

Nem várnak a szabályok betartatásával. Januártól egy év szabadságvesztést érhet a hálapénz.

plankog
Egészségügy

A nemzeti közvagyonért felelős miniszter földterületeket hagyott ki a vagyonnyilatkozatából

Bártfai-Mager Andrea elfelejtettet beszámolni arról, hogy földekhez jutott, írja a hvg.hu. A miniszter elismerte „a hibát”.

plankog
POLITIKA

„Öljenek meg!” - kiabálta a férfi, aki lövöldözni kezdett egy New York-i székesegyház lépcsőjén

Nem sokkal korábban még kóruselőadás volt ugyanott. A rendőrök agyonlőtték a támadót.

plankog
külföld

Szoboszlai megerősítette: távozik Salzburgból

Azt nem mondta el, hova igazol, de a hírek szerint az RB Leipzig lesz a következő állomás.

plankog
futball