Gyerekkorában adták el egy egyetemi professzornak. Egész eddigi életében háztartási rabszolga volt.
Alkohol- és kokainfüggősége miatt.
A közös jelölteket átvilágítják, de ha ez sem elég, menet közben is vissza lehet majd hívni őket.
Ezzel akarta üzenni: a vakcina biztonságos.
A miniszter most azt mondta, semmiképp nem elfogadható, ha ugyanabban a pozícióban valakit hátrány ér azért, mert nő.
Házkutatást is tartottak Magyarország egyik leggazdagabb emberénél, és bizonyítékokat is lefoglaltak.
Pedig egyenlő arányban kellene lennie nőknek és férfiaknak. Anne Hidalgo főpolgármester abszurdnak tartja a büntetést.
A szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumból pedig maszkokat küldtek az iskolába, ahol hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak.
Karácsony Gergely pedig visszavonta a Szabó Roland kinevezéséről szóló határozatát. Arról jelentek meg hírek, hogy fiktív számlákkal csalhatott ki pénzt korábbi munkaadójától.
Élesedik a tulajdonosok közötti vita.
Tiltott állatviadal szervezésének gyanúja miatt indult eljárás egy budapesti férfi ellen. A speed mellett rövid láncra kötött staffordshire terriereket, és egy pár napja elpusztult kutya zsákba kötött tetemét találtak nála.
Mi az, hogy!
„Mindent elveszítettem azért, hogy Trumpot a hivatalába segítsem. Az életem és karrierem tönkrement. Megérte? Nem. ”
Megismételte a bocsánatkérést, és visszavonja a „szerencsétlen hasonlatot” egy nappal azelőtt, hogy szavazhatnak a frakcióból való kizárásáról.
Egy nemzetközi nyomozás szerint nyolcfős különítmény követte az orosz ellenzéki politikust mindenfelé.