Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Már akár otthonról, egy online vásárlás során is tudsz segíteni csupán egy adománykártya megvásárlásával, hogy a karácsony csodája tényleg mindenkihez elérjen. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is elindítja karácsonyi Adni Öröm! akcióját.
Anyák, apák, gyerekek, orvosok, pedagógusok, újságírók, mérnökök, özvegyek, betegek, álláskeresők, szociális munkások, ápolók, nyugdíjasok.
Az idei nyár rekordmeleget hozott, és a figyelem középpontjába a klímaváltozás hatásai kerültek. Azonban a téli időszak is tartogat veszélyeket, amelyekről kevesebb szó esik, pedig a hideg évszakban is szükséges az alkalmazkodás és a megfelelő elővigyázatosság.
Megvetted az első autódat, mindegy is, hogy használt vagy új. Mi az, amire nem gondoltál?
Meglepő kijelentés, de az egészségügy az egyik legnagyobb szennyező, ha szén-dioxid-kibocsátásról van szó. A digitális orvoslás erre a problémára is gyógyírt kínál, persze elsősorban az olyan kihívások mellett, amelyek az életminőségünkre vannak kedvező hatással.
Pálykezdő BKV-dolgozó, kisgyermekes egyedülálló anyuka, gyermekotthoni gyermekfelügyelő, és szállóról kiköltöző idősebb pár – mi a közös bennük? Többek közt ők azok, akik már bérlőként élnek a Fővárosi Lakásügynökség által kezelt ingatlanokban, de további kisgyermekes szülő, illetve nővérként, valamint takarítóként közszolgáltatásban dolgozó ügyfelünk költözése, és szerződéskötése is folyamatban van.
Ha a férfiakról van szó, sok minden változott az elmúlt évtizedekben. De ha egészségről, megelőzésről, szűrővizsgálatról van szó, mintha megállt volna az idő.
Közhely, hogy a feszültség és a stressz hétköznapi problémák – és mint sok közhely valóban igaz. Mivel mindkettő gyakori, rontják a munkahelyi produktivitást és így a versenyképességet is.
Idén az ünnepi szezonban már két prémium francia teamárka szépségei és finomságai között válogathat! Irány a havas hegyek a Kusmi Tea vidám, színes, illatos adventi teanaptárával és lélegzetelállító karácsonyi dizájnjával!
Agyagmalac, cethalpersely, perselyóra, Kabos Gyula sublótfiókja. Gyűjtögetésünk evolúciója az agyagperselyektől a digitális banki szolgáltatásokig.
Hatalmas szemes, darált és kompatibilis kapszulás kávé kánaán! Vigye haza Szicília és Genova legfinomabb kávéit, óriási kedvezménnyel: 2=3, és 3=4 akcióban!
Sokak fejében él még mindig az a kép, hogy a gyógyszertárak egyfajta korszerű igényekkel nem összeegyeztethető módon üzemelnek, hosszas sorban állással és szűkös kínálattal megnehezítve a vásárlást.