Ki gondolta volna, hogy már ennyi ideje tekeregnek körülöttünk a sárga hernyók.
Az EU eddig épp azért volt vonzó a befektetőknek, mert erős kohéziót mutatott.
Az olaszok elleni nyolcaddöntő volt az utolsó meccse a spanyol válogatott kispadján.
Néhány bátrabb utas lerúgta a szerelvényről, de ő nem hagyta annyiban, és rövid időre túszul ejtett egy egész villamost.
A tisztviselők napja és a Semmelweis-nap alkamából nem üzemelnek a kormányhivatalok, bezárnak a gyógszertárak és rendelők is.
És akkorák a vagyonnyilatkozatok Cegléden, hogy nincs hova feltölteni Takáts László bevallását. De legalább utólag elküldték.
Még 2010-ben szűnt meg a diplomáciai viszony a két ország között.
De az MLSZ azt kéri a szurkolóktól, ne a reptéren köszöntsék a csapatot - lesz más hely és alkalom a városban, amit kijelölnek erre.
Nagyon sima 3-0. Eddig egyértelműen a gólt sem kapó Nationalelf a legmeggyőzőbb csapat az Eb-n.
Az Eb egyik esélyesének számít a fiatal sztárokkal teletűzdelt, világranglista-második belga csapat. Éppen az a gyengéjük, ami a mi válogatottunk erőssége: az edzői stáb.
A Squawka szakblog szerint az Ausztria elleni középpályás-védekezésünk tanítanivaló volt.