Fél nap alatt 300 szakmabeli csatlakozott a producer elleni tiltakozáshoz, és egyre többen vannak. Kálomista tagadja, hogy embereket rúgott volna ki a Kút-balhé miatt.
Nyílt levélben nyilatkoznak arról, hogy többet nem hajlandóak együtt dolgozni a producerrel a Kút című film botránya után.
Teljesen megérdemelten került a főpolgármester úrhoz az idei Pesti Srác díj.
Elég jó üzlet, elmúlt két évben több mint 2 milliárd forint hasznot hozott.
Az elnökválasztási kampányban lassan mindenki, akinek köze volt vagy van Donald Trumphoz, menekül amerre lát.
A függetlenedő szerkesztőség FB-oldala számol be furcsa esetekről.
2008 óta ez volt a harmadik góljuk, úgy ünnepeltek, mint akik világtornát nyernek.
A mai Tények szerint közel 8 millióan mondtak NEM-et, és hamarosan új alkotmánya lehet az országnak.
Elmaradt béreikért, és a kilátásba helyezett elbocsátások ellen tüntetnek.
Egyelőre abban sincs egyetértés, hogy egyáltalán tárgyaltak-e egymással. A lap dolgozói csapdában vannak: nem dolgozhatnak, de nincsenek kirúgva sem.
Felszabadultan éli meg, hogy lassan a teljes Republikánus Párt kihátrál mögüle, és végre igazán magát adhatja az amerikai népnek.
Már azt is tudják, mire cserélte az eredeti öltözékét, egyedül elkapni nem sikerült még.
A szövetségi kormány 1000 céggel működik együtt, hogy a 2030-as években útnak indulhassanak a Marsra.
Pető Péter, a lap egyik főszerkesző-helyettese az ELTE Média Tanszékén beszélget hallgatókkal, és nem kelt felesleges illúziókat.
Most kezdődik csak igazán a Brexit, Frankfurt lehet az új London.