Rényi Pál Dániel

Szívtelen vandálok máris bezúzták Mrs. Vajna fánkozójának ablakait

Ebben az országban mindig lesz egy zajos kisebbség, aki nem tud örülni a dolgos többség sikereinek.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Nagyon egyetért a kvótaügyi alkotmánymódosításban a Fidesz és a Jobbik

Olyan szöveg született, amivel minden jobboldali maradéktalanul elégedett lehet.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán úgy szerzi meg a Népszabadság kiadóját, hogy mással végezteti el a piszkos munkát

Orbánnak kell a kiadócég, de a Népszabadság nem, ezért a Mediaworks maga végzi ki a lapot. Legyen világos: ilyen sebességgel, ilyen stílusban csak politikai okból zárnak be újságot.

Rényi Pál Dániel
Média

Pitiáner belháborúba torkollott az év egyik legjobb magyar filmjének bemutatója

Kálomista Gábor megsértődött, amiért bekerült róla egy jelenet a Kút című filmbe. Másnap gyártócége egymás után mondott fel a stáblistán szereplő embereknek.

Rényi Pál Dániel
FILM

A Századvég szerint már több a fideszes, mint 2014-ben

Óriási Fidesz-előnyt mértek, de a számokat azért érdemes fenntartásokkal kezelni.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Nagyon sok füvet és egy hangtompítós pisztolyt talált a rendőrség egy csávolyi házban

Találtak továbbá egy 36 éves román állampolgárt is, aki ellen kábítószer birtoklása és lőfegyverrel való visszaélés miatt indult nyomozás.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Egy nőt azzal gyanúsít a rendőrség, hogy hamis információkat akart átadni a Teréz körúti robbantásról

A gyanúsított tagad. 25 millió forintot kért a nyomravezetésért cserébe.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Orbán még közelebb akar kerülni Kínához és kommunistáihoz

"El kell fogadni, hogy nem lehet sikeres az emberiség úgy, hogy annak legnagyobb országa nem sikeres."

Rényi Pál Dániel
politika

Bell: A korrupció nemzetbiztonsági kockázat

A nagykövet cáfolta, hogy az amerikai elnökválasztás után mindenképpen távozna.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Hosszú Katinka megint mindent megnyert

Összesen 9 győzelemmel abszolválta a rövid pályás világkupa-sorozat dubaji etapját. 37 aranya van a sorozatban.

Rényi Pál Dániel
sport

Leváltották az MTVA biztonsági vezetőit a lehallgatási botrány miatt

Vaszily Miklós vezérigazgató és Várhegyi Attila tanácsadó közösen döntöttek így.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

"Keményebbnek kell lennünk, mint a terroristák" - lélekemelő beszédet tartott Orbán a TEK állománya előtt

Miniszterelnök úr igazi hadvezérként lelkesítette a metróállomáson gyakorlatozó terrorelhárítókat.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Habony és Finkelstein Sarkozynek ad tanácsot

Közös londoni cégük a volt francia államfő mellett a horvát jobboldalnak is dolgozik.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az általa felügyelt Unicredit bank igazgatójának luxuslakását használja Matolcsy György

Ez Magyarország egyik legdrágább, felsőkategóriás lakása, és természetesen a budai Várban van.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Magyar Narancs: Brüsszel áldását adja Paks 2-re

A versenyjogi aggályok után feltételekkel ugyan, de elengedik az állami finanszírozás körüli ellenérveket is.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA