Rényi Pál Dániel

Hét halott és több túsz egy jordániai lövöldözés után

Rendőrökre nyitottak tüzet ismeretlenek Karakban. Egy középkori várban barikádozták el magukat.

Rényi Pál Dániel
külföld

Mészáros Lőrinc most épp adni szeret: 20 millió forinttal dobta meg a közmédia jótékonysági felhívását

Ha esetleg elfelejtettél adakozni, a nemzet közös gászerelője megtette helyetted is.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Ónos eső érkezik az ország nyugati felére

Győr-Moson-Sopronban másodfokú, Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú veszélyjelzés van érvényben.

Rényi Pál Dániel
időjárás

290 millió dollárt hozott első hétvégéjén az új Star Wars

Amerikában 155 millió dollárral ez volt az év egyik legerősebb nyitása, úgy fest, bejön a Disney-nek a folytatás.

Rényi Pál Dániel
FILM

Oroszország vétót emel az aleppói evakuálást ellenőrző ENSZ-tervezet ellen

A franciák javaslatát most tárgyalja az ENSZ BT, az oroszok előre szóltak, hogy nem fog átmenni a terv.

Rényi Pál Dániel
külföld

A republikánusok fele úgy tudja, hogy többen szavaztak Trumpra, mint Clintonra

Ezt állítja egy friss kutatás, pedig jelen állás szerint a demokrata jelölt 2,8 millió szavazattal többet kapott.

Rényi Pál Dániel
külföld

Harmadik napja tüntet az ellenzék a lengyel sajtószabadságért

Vasárnap Varsóban utcára hívja híveit a kormányoldal is. Andrzej Duda államfő próbál közvetíteni a felek között.

Rényi Pál Dániel
külföld

Civileket evakuáló buszokat gyújtottak fel felkelők Szíriában

Összesen hat, betegeket és sérülteket mentő járművet ért támadás kormányzati felügyelet álló kerületekben.

Rényi Pál Dániel
külföld

Cristiano Ronaldo mesterhármasával klubvilágbajnok a Real Madrid

Hosszabbítás után a döntőben 4-2-re intézték el a házigazda japán Kashima Antlerst.

Rényi Pál Dániel
foci

Szabadon engedik Mose Kacav, nemi erőszak miatt elítélt volt izraeli elnököt

Az ország nyolcadik elnöke öt éve tölti büntetését egy beosztottja megerőszakolása, és két nő zaklatása miatt.

Rényi Pál Dániel
külföld

Egyszerűen csak a Jobbik volt elérhető

Róna Dániel politológus hét év kutatás után könyvet írt a Jobbik áttörésének okairól, és bemutatta, hogyan csábította magához a szélsőjobboldali párt a bizonytalan fiatalokat. A Jobbik-jelenség című könyv a közelmúlt egyik legalaposabb politikatudományi munkája.

Rényi Pál Dániel
TUDOMÁNY

Mészáros Lőrinc, a megtestesült magyar poszt-valóság

Testközelből a 220 milliárdos felcsúti filozófus-gázszerelő, akit imád a falu, akit a Barca-elnök hív az El Clasicora, és aki pályája csúcsán már a visszavonuláson gondolkodik.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA
Videó

Mészáros Lőrinc: "Már hogy lenne a miniszterelnöknek beleszólása?"

"Az élet egészen szélsőséges dolgokat is hozhat" - mondja Mészáros Lőrinc, az egyik leggazdagabb magyar, aki épp most vett egy tévét, amire a Fidesz támaszkodhat majd a kampányban. Nem tudja, mekkora a vagyona, és nem akarja fényezni magát.

Botos Tamás, Rényi Pál Dániel, plankog
video

A szakértő állítja: nem állította a Tényeknek, hogy Gyurcsány=Vona

A bravúros egyenlet bizonyítása nem ment könnyen. A Vajna-tévé egyre paródiaszerűbb hírműsora a kommunikációs szakértő szájába adta saját állításait.

Rényi Pál Dániel
media

Orbán Viktor évtizedek munkáját köszöni meg a nyugdíjasoknak a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal

Szállingóznak az Erzsébet-utalványokhoz mellékelt miniszterelnöki jókívánságok a nyugdíjasokhoz.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA