Rényi Pál Dániel

Öt nap után sikerült eloltani a gyilkos portugál erdőtüzet

A tűzoltók vezetője szándékos gyújtogatást gyanít. 64-en haltak meg.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

Csak tavaly 487 milliót osztottak szét egymást közt a Pallas-alapítvány vezetői

Alig több mint négyszeresét költötték támogatásokra, mint amit szétosztogattak egymás között.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Mexikóban legalizálták az orvosi marihuánát

Nieto elnök új drogpolitikát is hirdet és kriminalizáció helyett a közegészségügyre fókuszál.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy

Kirakták a veszprémi kézicsarnok páholyából Simicska Lajost

Egy nappal azután, hogy elterjedt: Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerülhet Európa egyik legjobb kézicsapata.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Washington szigorított a szankciókon, válaszul Moszkva lemondta a két ország külügyi találkozóját

Helyette inkább közleményben üzengetnek egymásnak.

Rényi Pál Dániel
külföld

Úgy fest, Magyarország kormánya tudomásul vette, hogy nem tudja átíratni az amerikai alkotmányt

Balog Zoltán és Betsy Devos oktatási miniszter levélváltása alapján a kormány már tárgyal az illetékes tagállamokkal a Lex CEU ügyében.

Rényi Pál Dániel
oktatás

CÖF: a közpénz fogalmát bízzuk szakértőkre

De szerintük ez esetükben egyébként sem lényegi kérdés.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Sickratman-idézetért tiltotta le a Facebook a jogvédőt

“Nem iszol pálinkát, buzi-e vagy?” - írta a Drogriporter egy antialkoholista poszthoz, és már repült is a ban.

Rényi Pál Dániel
Média

Reagált Hosszú Katinka kirohanására a FINA

A pénzdíjat megemelik, viszont az egyéni indulás maximumát nem.

Rényi Pál Dániel
sport

Koton-könyvjelzőt felejtett a könyvtári könyvben az ELTE pajzán diákja

A halványtól a mélyzöldig. A globális környezetvédelmi mozgalom negyed százada című könyvet forgatta, amikor rátört valami.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Demcsák Zsuzsa az ATV-hez igazolt

A TV2-nél unta a korán kelést, úgyhogy valószínűleg esti műsorra pályázik.

Rényi Pál Dániel
Média

Kitiltották a beerbike-okat a bulinegyedből

Vattamány Zsolt polgármester végre meghallotta a helyiek hangját.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Orbánnak személyesen fontos, kisebb vagyont is kifizetne a közmédia a BL-meccsek közvetítéseiért

Az előző ciklushoz képest nagyságrenddel több pénzt, akár évi 1,5 milliárdot is megér az MTVA-nak, hogy náluk menjenek a legjobb meccsek.

Rényi Pál Dániel
Média

68 luxusapartmanban is helyeznek el családokat a londoni Grenfell-tűz után

Csak a túlélők töredékének elszállásolására lesz ez elég a 24 emeletes ház porig égése után.

Rényi Pál Dániel
külföld

vége

Rényi Pál Dániel
búcsúposzt