A Wikileaks-alapító azt ígérte, ha Chelsea Manninget szabadon engedik, hozzájárul kiadatásához. Inkább mégsem.
Olimpiai hangulat a Batthyány térnél.
A Magyarország Erősödik kampány nemsokára megérkezik a postaládákba is.
A videón egy 19 éves srác előbb üdvözli, majd arcon vágja Manuel Vallst, aki a szocialisták elnökjelöltjeként indul a választásokon.
A német szélsőjobboldali politikusban egy drezdai sörcsarnokban szakadtak fel a gátlások.
A feltehetően kémkedéssel vádolt Wikileaks-alapító ötödik éve bújkál London ecuadori nagykövetségén.
Tudósok szerint 4 millió éve nem volt ennyi szén-dioxid a bolygó légkörében, mint most.
Helyet azért még nem keres helyettünk, de szól, hogy általában mennyire nehézkes megállni ott, ahova tartunk.
Három évvel hosszabbították meg a Moszkvában bújkáló egykori hírszerző tartózkodási engedélyét.
Csak ma hatszor twittelt, pedig New Yorkban még csak délelőtt 10 óra van.
Az autoriter hatalom nem tűri meg a függetlenség látszatát sem: csak barát lehetsz, vagy ellenség.
A magyar ellenállók a Szabad Nép egy lapszámát trükközték meg, és oroszul üzentek a Párizsban ülésező ENSZ-küldötteknek.
A bajnokság szervezői ki vannak akadva, amiért a nemzetközi szövetség nem egyeztetett velük.
A 22 éves Dylann Roof 2015 nyarán kilenc embert végzett ki rasszista indíttatásból a dél-karolinai városban.
Egyelőre ötlet sincs arra, milyen rendszer helyettesítené az Obamacaret, de az elnök így is ragaszkodik az azonnali kiiktatáshoz.