Rényi Pál Dániel

Diákok és szülők egyaránt aggódnak a hétfőn kezdődő érettségik miatt

Egész évben online tanultak a gimnazisták, pótvizsga nincs, fertőzésveszély van.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Egy jobbikos jelölt mögé áll be az MSZP a dunaújvárosi körzetben

A Jobbik Kunhalmi Ágnessel szemben nem állít jelöltet, cserébe a szocialisták Kálló Gergelyt támogatják.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Négy orosz milliárdos is pert indít a botrányt kavart „Putyin emberei” című könyv miatt

Alekszej Navalnij is e könyv alapján leplezte le az orosz elnök palotáját.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az Internazionale nyerte az olasz bajnokságot

Kilenc év után először nem a Juventus szerezte meg a scudettót.

Rényi Pál Dániel
olaszország

Gyurcsányt sejti Dobrev mögött a Fidesz

Hollik István kommunikációs igazgató egy szempillantás alatt leplezte le a volt miniszterelnök ármánykodását.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Betörtek az Old Traffordra a tulajdonosok ellen tüntető United-szurkolók a Liverpool elleni meccs előtt

Füstbombákat eregetnek a gyepen, a Glazer-család távozását követelik.

Rényi Pál Dániel
anglia

Papírforma: Dobrev Klára a DK miniszterelnök-jelöltje

Facebook-show keretében mutatta be jelöltjét az ellenzéki párt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Beszóltak az önkormányzatnak egy túlárazás miatt, a polgármester letiltatta őket a Facebookról

De a pátyi civilek nem adták fel, és az illetékes ügyészség már vizsgálja az ügyet.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Újra látogathatók az idősotthonok

Kellően magas az intézmények átoltottsága.

Rényi Pál Dániel
járvány

Klubrádió: „Jól idomított, álellenzéki kollaboránsok” foglalják el a frekvenciánkat

Hétfőtől a Hit Gyülekezete rádiója, a Spirit FM sugározhat a Klubrádiótól elvett 92,9-en.

Rényi Pál Dániel
Média

Koronás az argentin elnök, akit néhány hónapja Szputnyikkal oltottak

Alberto Fernandez tünetei enyhék, jól érzi magát. Ilyen esetek előfordulhatnak.

Rényi Pál Dániel
külföld

Lövöldöztek a Soroksári úton

Verekedés után többször eldördült egy gázpisztoly is. Egy embert szúrt sebbel szállítottak kórházba.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Nagyot drágul a cigi, sokan tervezik a leszokást

Több mint 200 forintos emelés jöhet most tavasszal.

Rényi Pál Dániel
egészség

A tüntetések szigorítása ellen tüntettek Angliában

A kormány plusz jogosítványokat adna a rendőrségnek.

Rényi Pál Dániel
külföld

TMZ: Túladagolással szállították kórházba DMX-et

A lap szerint a rapper nincs eszméleténél, állapota súlyos.

Rényi Pál Dániel
külföld