Az elnök bírálta Izraelt, amiért nem nyújt katonai segítséget, és vonakodik a jelentősebb pénzügyi szankciók kivetésétől is az oroszokkal szemben.
Kálomista Gábor azzal kampányolt filmje mellett, hogy abban csak a szerelmi szál kitaláció, minden más valódi. Aztán kapott jogi felszólítást.
A beszélgetés idején jelen lévő török forrás szerint Putyin Ukrajna „fegyvertelenítését” és minimum egész Kelet-Ukrajna elcsatolását akarja. És ez még nem minden.
A hagyományos katonai eszközökkel indított támadássorozat megtorpant, az orosz elnök frusztrációja pedig eszkalálhatja a konfliktust a Pentagon szakértői szerint.
A határidő január végén lejárt, de lobbi indult annak érdekében, hogy a háborúra való tekintettel a bizottság újra megnyissa a jelölés lehetőségét.
Kásler miniszter egy nemzeti lobogóval betekerve adta át a szobrot hétfőn, hogy senki ne vegye észre, ami rajta áll: BATTHÁNY. Egyelőre nem tudni mi a terv.
John McLaughlin a Fideszben félistenként tisztelt Arthur Finkelstein tanítványa, de eredményei messze elmaradnak mesterétől. Talán mert szereti azt hangoztatni, amit a megrendelő hallani akar.
Négy év alatt öt perc. Ez ma a közszolgálat.
Vittek már mindent tőlük, táskát, iPad-et, ékszert, de még kutyát is.
„A nyilatkozatait olvasva mintha nem emlékezne 1956-ra, amikor szovjet tankok taposták el a szabadságot Budapest utcáin” - írja Dmitro Kuleba.
Total Endorsement!
Az unió és a NATO vezetőivel találkozik, és a lengyel kormány arra számít, hogy Brüsszel után Varsóba is elutazik.
A Tétényi úti Toroczkai-plakát teljesen kitakarja a mögötte álló közlekedési lámpa fényeit.
Ige: kihirdetve.
És ez biztosan nem az összes, mert az Andrássy szélén is állnak még, és a budai rakparton is állomásozott legalább 20 a Komjádi magasságában.