Rényi Pál Dániel

Megvan a szezon első magyar focisikere (de még sincs)

Úgy tűnt, hogy a Ferencváros játék nélkül jutott be a BL harmadik selejtezőkörbe, miután albán ellenfeléről kiderült, hogy bundázott. De egy másik albán csapattal játszania kell.

Rényi Pál Dániel
futball

Németország tizenegyesekkel nyerte a robotok foci-Eb-jét

A szervezők abban bíznak, hogy 2050-re a gépek simán leverik az embereket is.

Rényi Pál Dániel
futball

Adócsalás miatt 21 hónap börtönre ítélték Lionel Messit

4 millió eurót nem fizettek be apjával együtt Spanyolországban, de szinte kizárt, hogy tényleg leültetik.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Alig sikerült bepasszírozni a markolót a Városligetbe

Rényi Pál Dániel
politika

Régi arcokkal újul meg az MSZP

Egyedül Tóth Bertalan frakcióvezető számít új figurának, és még Mesterházy Attila is kapott posztot.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Portik-Rogán közös képet posztolt Juhász Péter

Simán lehet, hogy a miniszter teljesen véletlenül bukkan fel az olajmaffiózó vállai és hamiskás mosolya mögött.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Szombaton még súlyosabb állapotok uralkodtak a soproni kapszulahotelben

A pénteki után újabb hajmeresztő beszámolót kaptunk a VOLT mellett felállított kapszulahotel körülményeiről.

Rényi Pál Dániel
fesztivál

Boston legbecsületesebb taxisa visszavitt 187 ezer dollárt jogos tulajdonosának, de nem pont azt kapta érte, amire számított

Buzzynak 100 dollárral szúrta ki a szemét az utas, aki még szállodájába is visszavitette magát a pórul járt taxissal.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Meghalt Kálmán Rudolf villamosmérnök és matematikus

A Kalman-szűrő módszerének világhírű felfedezője 86 éves volt.

Rényi Pál Dániel
gyász

Oscar Pistorius hat év letöltendőt kapott

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a sportoló megbánást tanúsított.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

A kitiltási bortány miatt nem, de Horváth András ellen továbbra is nyomoz az ügyészség

Lassan három éve nyomozgatnak a volt NAV-alkalmazott ügyében, miközben az ÁFA-csalások ügye szép lassan kimúlik.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Ráhívta a rendőröket az apjára, mert felgyújtotta a kannabisz ültetvényét

Így néz ki egy átlagos családi vita az észak-ausztráliai Darwin egy külvárosában.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Négymilliós kártérítést fizet az állam a rossz körülmények közt fogva tartott tescós rablónak

Az élelem, a sétáló környezet, sőt a hajvágás miatt is reklamált, és neki lett igaza.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Elolvasod, és életedben nem jut eszedbe kapszulahotelben megszállni

B. és barátai csak pár órát akartak megaludni a VOLT fesztivál után, hogy indulhassanak haza - helyette életre szóló élményben volt részük.

Rényi Pál Dániel
fesztivál

Valósággal megfeszül az ügyészség, hogy valahogy beszerezze Portik vallomását Rogán ellen

Adtak maguknak 15 napot, hogy valahogy hozzájussanak Portik vallomásának leiratához. Dolgoznak az ügyön.

Rényi Pál Dániel
bűnügy