Rényi Pál Dániel

Újra győzött a magyar jogállam: nem nyomoz az ügyészség Rogán Antal vesztegetési ügyében

A bűncselekménynek még a gyanúja sem áll meg a nyomozóhatóság szerint.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Egyelőre nem magasodunk tovább

Egy friss kutatás szerint a 20. század elején még egyre nőtt a felnőttek átlagos magassága, 30-40 éve viszont megtorpant a folyamat.

Rényi Pál Dániel
TUDOMÁNY

Kevesebb és kevesebb iPhone fogy

Ebben a negyedévben koszos 40 millió sikerült eladni az Apple-mobilból.

Rényi Pál Dániel
tech

Próbaidejét töltötte az egyik normandiai gyilkos

Tavaly konkrétan terrorizmussal gyanúsították meg, megfigyelés alatt állt, mégis ölni tudott.

Rényi Pál Dániel
külföld

Megvannak a felvételi ponthatárok

Idén az ELTE biológia-fizika tanárszakra volt a legnehezebb bekerülni.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Térdre kényszerítették a francia papot, mielőtt átvágták a torkát

Az elkövetők arab imákat énekeltek az oltár előtt, és szinte az egész támadás ideje alatt videózták magukat.

Rényi Pál Dániel
terror

Légfegyverrel vadászott pokémonozó fiatalokra egy nő Kanadában

Patricia egy ház tetejéről sorozta meg a pikachuért gyülekezőket.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

500 ezer forintot kell fizetnie a Diósgyőrnek, amiért szurkolói kórusban kurvázták a női játékvezetőt

Kulcsár Katalinnak az volt a bűne, hogy beintett egy tizenegyest az Újpestnek. A klub is elítélte a szurkolók reakcióját.

Rényi Pál Dániel
futball

Gonzalo Higuaint 94 millió euróért megvette a Juventus, ő minden idők második legdrágább focistája

Az argentin az ősi rivális Napolitól érkezik: olasz csapatok közt soha nem köttetett még ekkora üzlet.

Rényi Pál Dániel
futball

Képtelen leszállni az FHB-ról a jegybank

Erre a hétre egy négymilliós büntetés jutott az informatikai rendszer hiányossága miatt.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Doppingolt, kizárják a Nemzeti Vágtáról a ceglédi önkormányzat lovát

Bob Herceg Brúnóval kicsit túltolatták a gyulladáscsökkentőt.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT

7 millió forintjába került az adófizetőknek a ligetvédők rendőri kitakarítása

Július 6-án 270 rendőr és 98 készenlétis számolta fel az ellenállást a Városligetben.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Susan Sarandon majdnem kardjába dőlt a demokrata jelölőgyűlésen

Akkora Sanders-rajongó, hogy igazából csak szörnyűlködni ment Philadelphiába.

Rényi Pál Dániel
külföld

Tizenhat év után hagyja abba az éhségsztrájkot a kegyetlenkedések ellen tiltakozó indiai aktivista

Irom Sharmila a hadsereg túlhatalma miatt vállalta a koplalást, de most belátta, hogy így nem járt sikerrel. Soha senki nem éhsésztrájkolt ilyen sokáig.

Rényi Pál Dániel
külföld

Vonat ment át kamionon Barcsnál, egy halott

A gépjármű azonnal kigyulladt, a vezetőjét már nem lehetett megmenteni.

Rényi Pál Dániel
baleset