Egy mindennapi forgalomban lévő garázstávirányítóval hozták működésbe a jelek szerint házi készítésű robbanószerkezetet.
Bojkott készül, Polgár szerint viszont a versenyzőknek "tisztelniük kellene a kulturális különbségeket".
Műtétek maradtak el, több volt a fertőzés, de az igazgató szerint nem rendeltek el közegészségügyi szükséghelyzetet.
A júliusi puccs óta 32 ezernél tart a letartóztatott emberek és 70 ezernél az eljárás alatt állók száma.
Megint megszólalt a politikus, akit nem vett meg a Fidesz.
Gönczi Gábor korszakos interjút készített a jobboldali médiát végigvágtázó miniszterelnökkel.
A 35 éves nő legalább összesen 20 millió forintnyi mellékest küldött saját számlájára munkaidőben.
Rodrigo Duterte pont úgy mészárolná a kábítószer-használókat, ahogy a Führer tette a zsidókkal.
"Ma azért közös a teendőnk, hogy holnap ne köszöntsenek ránk a tegnap veszélyei." Régi fényében tündökölt a házelnök.
156 szobás ötcsillagos hotel épül a Ferenciek terén.
Egy óra alatt elfogták, két nappal később már el is ítélték a gyömrői férfit.
Vona Gábor hívta vitára a kormányfőt és Molnár Gyula MSZP-elnököt, de gyors kosarat kapott.
Lutz Bachmann családja biztonsága miatt hagyta el az országot - pont mint azok, akik ellen uszította német polgártársait.
Az Egészséges Fejbőr frontembere, Petrovity Zorán nem nagyon tudott mit mondani, miután szembesítették a levéltári dokumentumokkal.
Több mint három napja zajlanak a tüntetések Keith Lamont Scott lelövése miatt.