"A demokrácia nem a kezdet, a demokrácia számunkra az út vége" - nyilatkozta a 20 éve hivatalban lévő elnök, miután leadta szavazatát.
Isa Mustafa fivére egy súlyos betegség miatt szeretett volna Európában letelepedni.
Mert részleteket hozott nyilvánosságra a gyanúsított vallomásáról.
Az elemző szerint a Klik pont arra jó, hogy csökkenjenek a területi különbségek az intézmények között.
Új hálózat kiépítésén dolgozott a pénteken elfogott merénylő.
Nagyon közel, alig 3-5 millió kilométerre suhannak el mellettünk.
Elmaradt a bajnokavatás, de nem sokáig.
Az El País szerint előszerződést kötöttek vele, és 15 millió fontot kaphat, ha végül nem nevezik ki.
A hvg.hu szerint légzőálarcban mentik a vendégeket a Holiday Club Füredből.
Ezúttal egy kormánypárti sajtótájékoztatón csapott össze Hollik István és az Együtt frontembere.
Egy magyar Erasmus-diák is megsérült a katalóniai szerencsétlenségben.
20 fok, napsütés, boldogság.
Felkerült a Facebookra Juhász tegnapi Tények-interjújának vágatlan verziója. Nagyon ritkán látni hasonlót.