Rényi Pál Dániel

Ünnepi hangulatú galériában mutatja be a rendőrség a megnövekedett országos jelenlétet

Csodálatos, karácsonyi képösszeállításban tűnnek fel nagyvárosaink utcáin a rend éber őrei.

Rényi Pál Dániel
rendőrség

Páncélosokkal vonul a TEK Budapest belvárosában

A Vörösmarty téren, a Keletinél és a Mammutnál is páncélosok tűntek fel, egyenruhásokkal együtt. A belügyminiszter a plázák és a vásárok környékére rendelt ki erőket.

Rényi Pál Dániel
Terrorizmus

Otthonában késelték meg Petra Kvitova wimbledoni bajnokot

A cseh teniszezőnő sérülése súlyos, de nem életveszélyes, rablótámadás áldozata lett.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Szilveszterkor felfedezett kisbolygót neveztek el Vizi E. Szilveszterről

Galaktikus pályára lépett az MTA egykori elnöke.

Rényi Pál Dániel
TUDOMÁNY

3 millió euróért vált csapatot Nemanja Nikolics

A lengyel Legia csatáráért az amerikai Chicago Fire viszi, ő a második legdrágább magyar focista.

Rényi Pál Dániel
foci

Kósa: Légből kapott hír, hogy Balog Zoltán lesz az államfő

A frakcióvezető bohókás interjút adott az ATV honlapjának, és örülne, ha Áder maradna az állam élén.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az ásotthalmi rendelet megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól az ombudsman

Toroczkai László jobbikos polgármester muszlimellenes rendelete sérti a vallásszabadsághoz és a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogokat.

Rényi Pál Dániel
jog

Bakondi: Nincs konkrét terrorpara Magyarországon

Gyűjtik az információkat a szakszolgálatok, de a belbiztonsági főtanácsos szerint egyelőre nincs miért aggódni.

Rényi Pál Dániel
Terrorizmus

"Egész Európát és közös keresztény értékeinket érte csapás" - írta Orbán Merkelnek a berlini merénylet után

A kormányfő együttműködést ajánlott német kollégájának az európai polgárok biztonságának szavatolása érdekében.

Rényi Pál Dániel
Terrorizmus

Habony főszerkesztője szerint náluk nincs kézi irányítás, és keménykednek ők a Fidesszel is

Leitner Attila Lokál-vezér szerint nem kormánylapot írnak, de nincs is olyan, hogy független újságírás, a szerencse ráadásul forgandó, bármikor előugorhat a bokorból 4 millió Gyurcsány-hívő.

Rényi Pál Dániel
Média

Kapás Boglárka: Egységesek az úszók a Gyárfás-ügyben

Az úszónő szerint végre rég hiányzott csapategység formálódik az úszósporton belül.

Rényi Pál Dániel
sport

Mészáros Lőrinc nem nyilatkozik az RTL Klubnak, mert azon politikai műsorok futnak, de legalább kiderült, hogy van egy szóvivője

Vele fog mostantól üzenni a milliárdos polgármester.

Rényi Pál Dániel
Média

Mennybe ment a KDNP: 54 milliárd többletforrást kapnak az egyházi iskolák

Még több fény és világosság költözik az óvodákba és iskolákba.

Rényi Pál Dániel
vallás

Az oroszok aleppói beavatkozása ellen tüntettek Budapesten

300-an gyűltek össze a Bajza utcában, hogy a szíriai beavatkozások ellen tiltakozzanak.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Nikolics mesterhármassal búcsúzott lengyel csapatától

A Legia Varsó magyar válogatott csatára hírek szerint a Chicago Fire játékosaként folytatja.

Rényi Pál Dániel
foci