Rodrigo Duterte is összekötötte a közpénzszórást a propellerrel, csak kicsit erősebben, mint itthon szokás.
Év végére valósággal szárnyalni kezdett a hónapokig szunnyadó Honfoglalás 2000 egyesület.
Azt is érzékeli, mi történik az előtted haladó előtt a kocsisorban, és azonnal lassít, ha csattanás várható.
Pénzügyi biztost kapott nyakába az Operaház igazgatója.
A rendőrség szerint két külföldi, Magyarországon gyakran megforduló támadó követhette el mindkét brutális bűncselekményt.
Egy nappal élte túl szívrohamban elhunyt lányát.
Közpénzek tízmilliárdjai és a médiában eddig járatlan oligarchák mozdultak meg, hogy a választási kampánynak olajozott médiagépezettel vághasson neki a Fidesz 2017-ben.
Estére már fagypont alá hűl a hőmérséklet.
Az FSzB is technikai meghibásodást vagy a pilóta hibáját sejti a 92 áldozatot követelő légikatasztrófa hátterében. Folytatják a keresést a fekete doboz után.
A török Cüneyt Cakir kicsit elbambult a Rizespor-Osmanlispor rangadó közben.
Az európai hírügynökségek szerint saját sportágában csak Cristiano Ronaldo és Andy Murray nyújtott nagyobbat a magyar úszóklasszisnál.
A kormányerők azzal vádolják a felkelőket, hogy szándékosan mérgezik a várost ellátó kutakat és az oda vezető vízvezetékeket.
Zétény a tizenkettedik csecsemő, akit az 1998 óta működő inkubátorban találtak.
És hát a "Hail Mary" üdvözlet és a rapper azonos című slágerének szövegvilága között viszonylag szignifikáns eltérések vannak.
Ünnepi közleményt adott ki az orosz- és kormánybarát Honfoglalás 2000 egyesület. Azt se bánnák, ha Katinka a jövőben amerikai színekben lépne rajtkőre.