Logikailag nem látszik más kiút, mint hogy Soros három hónap alatt felvásárolta a Velencei Bizottságot.
Anthony "The Mooch" Scaramucci szerint a stábban többen az elnök ellen dolgoznak.
A milánói férfi fegyvert rántott a táncosnőre, de miután kiérkeztek a rendőrök, magával végzett.
Démonok állhatnak az eset hátterében.
Egy ország várta már a virginiai erőszak megfejtését, vasárnap délután végre megérkezett.
Hétvégére szelesedhet majd, de addigra újra 31-33 körüli celsiusok lesznek.
A Viharvadász fotós csapatának képei.
Zsolt kacsakőként pattogott ki a kamikaze csúszda alatti medencéből.
Japán kutatók szerint ez alapján egy 4 éves gyerek értelmi színvonalát biztosan elérik.
Jerzan Kadesov évekig bujkált, mielőtt letartóztatták. A börtönben kazah vezetők látogatása után hirtelen meggondolta magát.
A 21 éves férfi előzetes letartóztatását a bíróság elutasította.
Holland tojástermelők a ludasok, Magyarország nem érintett.
Az íjászszövetség aggódik, Nyitrai Zsolt íjjászszakértő és a Fidesz szerint semmi ok az aggodalomra.
Olyan előre nem várt költségek merültek fel, mint marketing, promóció, előadói bérek, technikai háttér.
Az előző kormány Németh Szilárdja szerint Tarlós dolga volt feljelentést tenni. Így is történt.