Rényi Pál Dániel

17 nap után sikerült feltartóztatni Kalifornia történetének legsúlyosabb tűzvészét

85-en meghaltak, 249 embert még keresnek, egy település teljesen megsemmisült.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

Kálmán Olga: Naponta noszogattuk az ellenzéki pártokat, hogy szólaljanak már meg egy ügyben

Az ATV szerkesztői rimánkodtak a politikusoknak, hogy reagáljanak már a botrányokra, és legyen este miről beszélni.

Rényi Pál Dániel
media

Hármas karambol történt a Soroksárin, többen megsérültek

Az egyik autó utasát csak feszítővassal tudták kiszabadítani a tűzoltók.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Ramos: Soha nem doppingoltam, aki nem hiszi, tehet egy szívességet

A Real kapitánya szerint a Spiegel újságírói megfenyegették, de neki nincs mit takargatnia.

Rényi Pál Dániel
futball

Svájcban leszavazták, hogy a nemzeti jog felülírja a nemzetközi jogot

A jobboldali-populista SVP kezdeményezett népszavazást, kétharmaddal bukták el.

Rényi Pál Dániel
külföld

Orbán a Brexitről: Ezért is Brüsszel a felelős

Mert a bevándorlókat tartották benn Európában brit barátaink helyett.

Rényi Pál Dániel
politika

3000 éves múmiára bukkantak egy egyiptomi szarkofágban

Thuyára meglepően jó állapotban találtak rá francia régészek Luxorban.

Rényi Pál Dániel
történelem

Iszonytató tigris-vágóhídra csaptak le Prágában, istállóban ölték, nyúzták és főzték a nagymacskákat

Brutális orvkereskedő-hálózatot buktattak le Csehországban, és könnyen lehet, hogy ez még csak a kezdet.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Olaszország lefoglalja az Aquariust

A vád szerint a gyakran betegen érkező menekültek tonnaszámra hagynak ruhákat Szicília partjainál, és veszélyeztetik az ott lakók egészségét.

Rényi Pál Dániel
külföld

Egymás után kapcsolják le Gruevszki szökésben lévő embereit Macedóniában

Ezúttal unokatestvérét, a korábban a kémelhárítást irányító Szaso Mijalkovot vették őrizetbe.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Vajna: Az volt a feladat, hogy 4 éven belül nyerjünk egy Oscart, sikerült

A filmbiztos az ATV-ben fényezhette magát és a jobboldali kulturkampf célkeresztjébe került új Nándorfehérvár-filmet.

Rényi Pál Dániel
tévé

Halász János: A migráció a veszélyes, nem a Gruevszki

Megint nem arról beszélünk amiről kellene.

Rényi Pál Dániel
politika

Süli János a leváltásáról: Biztos van alapja, mert valaki elterjesztette

A paksi bővítésért felelős miniszter nyugodt, és csak a munkára koncentrál.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Összeomlás felé tart a New York-i tömegközlekedés

Késnek a járatok, kevesebb az utas, emelik az árakat, még kevesebb az utas.

Rényi Pál Dániel
külföld

Trócsányi: Gruevszki, mint minden menekült, mostantól szabadon közlekedhet

„Legyünk őszinték, egy volt miniszterelnöknek, ha bevonul egy börtönbe, annyira nem lehet könnyű a helyzete.”

Rényi Pál Dániel
politika