Rendőrök irányítják a forgalmat a 4-es főút mellett.
Az országban 90 százalék körüli az átoltottság, mégis tovább szigorítanak, ami az agresszív oltásellenes csoportoknak nem tetszik.
Egyenszövegben kell tájékoztatniuk ügyfeleiket, hogy pontosan hány forintot köszönhetnek a kormánynak.
Gabay Balázsnak a Városháza eladásáról szóló cikksorozat tette be a kaput.
Erős vezető, akit mindenki tisztel - írta közleményében a magyar kormányfőről a volt elnök.
A Neumann Labs azonosította két fiatal betegnél a hibrid betegségegyüttest.
2018-as választási győzelme után a magyar kormányfő keményen visszaszólt Joseph Daulnak és Manfred Webernek.
A védettség igazolásához legalább még egy nyugati vakcinát kérnek a hatóságok.
Az még nem dőlt el, hogy a 60 évnél fiatalabbak számára is felajánlják-e a negyedik dózist.
87 éves volt.
Az iroda szerint ebben a kérdésben viszont csak a kormány hozhat döntést.
Az omikron miatt új intézkedéseket vezet be a kormány, de a gazdaság leállítása nincs a tervek között.
Húsz év alatt ennyi túladagolás történt a járványügyi és betegségmegelőzési központ szerint.
Tanítási időben vagy azon kívül.
Azt akarják tudni, hogy a Stamina SK-t irányító Szilágyi Zoltán „megsértette-e a szövetség fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát”.