Maradtunk hibrid rezsim.
Minimum érdekes adat: még a DK-sok több mint 40 százaléka is ezt gondolja az Iránytű Intézet felmérése szerint.
Folytatódik minden idők legmocskosabb hollywoodi válóperének utóélete, főszerepben: Johnny Depp és Amber Heard.
Az Európai Bizottság első értékelése szerint ezek a követelések sérthetik az uniók által Moszkvára kivetett pénzügyi szankciókat.
20 ezer felett lehet már a dél-ukrajnai kikötővárosban hét hete zajló brutális harcok civil áldozatainak száma.
A kormányzati körökkel jó kapcsolatot ápoló filmes épp csak megemlítette Bodoky Tamás Átlátszó-főszerkesztőt, Lánczi Tamás máris lekeverte az interjút.
A határozatot 363 képviselő szavazta meg a 450 tagú törvényhozásban.
Az orosz elnök az ország energiaipari helyzetéről tanácskozott – természetesen online.
Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója szerint a Fehér Ház most a szankciók betartatására koncentrál.
Az író születésnapján, a magyar próza napján, április 14-én.
A 600 millió dollár értékű, 156 méter hosszú Dilbart a hamburgi kikötőben foglalta le a német rendőrség.
Az ukrán külügyminiszter szerint azonnali segítségre van szükségük, hogy megmentsék a végóráit élő kikötővárost.
Hét pontban foglalta össze az ellenzék előtt álló feladatokat a Momentum elnöke.
Az ingyenes lap a magas nyomdaköltségekre hivatkozva mostantól csak hetente jelenik meg.
Megőrzik semleges közvetítői pozíciójukat, erősítette meg Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.