Kim Dzsong Un 14. rakétakísérlete volt ez az idén.
Közülük mintegy nyolcezer diák tesz emelt szintű vizsgát.
A kanadai Daniel Roher korszakos dokumentumfilmet forgatott a gyilkos putyini rendszerrel szembeszálló Navalnijról.
A szakszervezet nyílt levelében mielőbbi béremelést is kérte miniszterelnöktől.
A kormánypárti újságíró megvédte a közszolgálati médiára tett kritikus megjegyzéseit.
„Édesanyám és én is hiszünk az állami egészségügyben” - írta kedden a baloldalra panaszkodó múzeumigazgató.
Az alkalmazottak már arról érdeklődtek, vajon Donald Trump is visszakapja-e a profilját.
Az orosz külügyminiszter szerint a NATO Ukrajna fegyverzése útján „proxy háborút” vív Oroszország ellen.
Zuglóban egyéni mandátumot szerzett, mégis a parlamenti politizálás felszámolására buzdítja társait a korrupciós ügyek tucatjait feltáró független képviselő.
Félelemből, hazugságból és végtelen mennyiségű közpénzből épült ki a Fidesz mindent beterítő hatalmi-kommunikációs hálózata.
Az Együtt egykori elnökéről a 2018-as kampány heteiben jelentek meg súlyos cikkek.
Ha meghúzzák, az lavinát indíthat el a nemzetközi teniszvilágban.
Az Azovsztal vas- és acélmű üzemében tartják magukat a várost védő utolsó ukrán katonai erők.
Egy belvárosi lakást ma már jócskán 1 millió forint feletti négyzetméteráron lehet csak megvásárolni Budapesten.
Szerdán 6000 civilért küld buszokat az ukrán kormány. Összesen legalább 100 ezren rekedtek a kikötővárosban, jobbára élelem, víz és gyógyszer nélkül.