A német szakhatóság úgy számol, hogy még az év első felében be lehet vetni majd őket.
Erre mondják, hogy drámai felvételek. Vagy még annál is drámaibb.
A pornómilliárdos öt pontról tárgyalna az ellenzéki összefogás vezetőivel.
A közszolgáltatásokat és vendéglátóegységeket gyakorlatilag csak oltottak vehetik igénybe.
A szerb teniszező visszakapta vízumát, de továbbra sem dőlt el, hogy indulhat-e az Australian Openen.
Sárneczky Krisztián a harmadik magyar csillagász, akiről üstököst neveztek el.
A kötelező oltás és a korlátozások ellen tüntettek az osztrák fővárosban.
A Karakum-sivatagban található gázkráter több mint negyven éve lángol.
Simán győzött a három magyarral felálló Leipzig a Mainz ellen a Bundesligában.
Zwönitzben rendőrökre támadtak a párbeszédre szomjazó oltásellenesek.
Megállás nélküli profizmus földön, vízen, levegőben, hajnaltól hajnalig.
A tengerentúl továbbra is sokan hiszik, hogy a lovak féregtelenítéséhez is használt gyógyszer véd a korona ellen. Pedig nem.
A fiú két napja tűnt el írországi otthonából.
Karl Lauterbach szerint naiv dolog azt hinni, hogy az omikronnal véget ér a koronavírus-járvány.
Tökéletes látlelet készült az amerikai politikai kultúra állapotáról Tucker Carlson műsorában.