Soros György évente egymillió hőhullámot hozna be Európába.
A Határ útra vitték a törmeléket.
A legtöbbször a hatósági árnál magasabb tarifát alkalmaztak, de sokan voltak, akik rosszul adtak vissza, vagy értéktelen valutával akarták átverni a forintot nem ismerő utasokat.
Az MNV úgy döntött, augusztus végéig kiteszi a Magyar Repülő Szövetséget. A Habonyt is helikoptereztető cégnek vannak is tervei a reptérrel.
Ez a hajó parkolt Ghaith Pharaon jachtja mellett is.
Hornyák Tibor a Balaton egyik legdrágább szállásáról jár be Zánkára dolgozni.
Az autó sofőrje elmenekült, keresik.
Károly herceg nagy barátja hagyományőrző, természetvédő és roma gyerekeket felzárkóztató programokat működtet Erdélyben.
Az iskolák rátehetik a saját logójukat.
Varsó szerint ilyesmire semmi szükség nincs, hiszen a NATO és Lengyelország katonai doktrínája is védelmi jellegű, nem jelent fenyegetést.
Letartóztatták.
Ázsia növekedése pedig lelassul, a század végére alig néhány százmillióval élnek majd csak többen ott, mint Afrikában.
A Fidesz és holdudvara egy emberként retteg attól, hogy legálisan Magyarországon tartózkodó bevándorlók esetleg nyaralni fognak valahol.
A legnagyobb izraeli cég napról napra veszít az értékéből, és 7000 embert terveznek elbocsátani.