A marokkóiaknak nem tetszik, hogy az EU-ban radikálisabb imámok is prédikálhatnak.
Pongaroa 120 lakója majd 50 millió forintnyi új-zélandi dollárt gyűjtött erre a célra.
Szép kilátások.
A sanghaji világkiállítás kifizetéseinél és a VII. kerületi ingatlanügyeknél sem tudták megállapítani, hogy bűncselekmény történt volna.
Most kiszabadult, és rájött, hogy a tálibok nem vicceltek.
Azt mondják, ők eszközöket is adnak a szimpatizánsaiknak a rendszer lebontásához.
A rendőrség szerint náluk kisebb a terrorfenyegetettség, de attól még vigyázni kell.
Tavaly ilyenkor még csak 520 ezret.
Viccel?
Jogvédők és EU-tagállamok is tiltakoznak, amiért a szerzői jogok érdekében alapvető jogokat is korlátozna egy javaslat.
Írországra pedig ítéletidőt hozott minden idők legkeletibb atlanti hurrikánja.
A sofőr pedig alvásproblémái miatt nem is vezethetett volna.
Azaz ők is csatlakoznak az Együtt és a PM képviselői által kezdeményezett népszavazási aláírásgyűjtéshez.