Vranik Roland menekültfilmjének ez volt a kanadai premierje is.
80 már a román határon vár a belépésre, 320 még Edirnénél.
Attól tartanak, hogy a kedvezményeken keresztül a szegényekkel fizettetik meg a gazdagok autóvásárlásait.
Csak tavaly 123 francia nőt ölt meg a párja vagy a volt párja.
Szerdáig nem is térünk magunkhoz.
Lettországban és Bulgáriában a legrosszabb a helyzet.
50 éve szunnyadt, most tízezreket üldözött el otthonról.
Igor Ashurbeyli királyságában már 144 ezer földlakó folyamodott állampolgárságért, kérték az ország elismerését az ENSZ-től is. Azt állítják, az űrben van az állam területe.
Moszkva szerint elfogadhatatlan az amerikai nyomás az orosz médián.
De a tervéről nem tett le: a maga eszkábálta járművel felrepül az űrbe, és onnan lefényképezi a Földet, bizonyítva, hogy az lapos.
A 24 éves O-ról egyelőre nem sokat tudni, de az biztos, hogy a menekülése során életre szóló sérüléseket szenvedett. Tuberkulózisa, hepatitisze és bélférgei is voltak, 12 liter vért kellett a testébe önteni, de Jason Stathamet már nagyon megszerette.
Nemcsak a gyerek jogai sérültek, de az eljárásban jogellenesen, szexuális irányultság miatt különböztették meg az örökbefogadó párt is.