Arcátlanul kikerülték a betonakadályokat, amik a MAGYAR EMBEREK biztonságát védik!
Pócs János szerint a tettesnek bűnhődnie kell, 200 ezer forintot ajánlott a nyomravezetőnek.
11 évet kaphat.
Túlságosan zsúfoltak a börtönök.
A Magyar Idők próbálta mentegetni a helyzetet, nem sikerült.
Azóta a főnök másik lányát is kitették a légitársaságtól, mert ő is agresszíven viselkedett.
Sokszor azzal indokolta a vizsgálat elmaradását, hogy a megvádolt személy meghalt vagy lemondott hivataláról.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a nyugat csak ábrándozott arról, hogy Kim Dzsongun önként megszabadul majd az atomfegyvereitől.
Ez csak a tájékoztatási fokozat, várhatóan pénteken javul a helyzet.
Az egyikük az iráni nagykövet lehetett.
A 80-as évek óta szeretnék folytatni, de eddig is trükköztek a tilalommal.
A Fidesz ellustult a teljhatalomban. Úgy gondolja, megteheti, hogy tudomást sem vesz az ellenzékről és 2,5 millió ellenzéki szavazóról. Nemhogy vitára, de semmilyen érintkezésre sem hajlandó.
A vasárnapi tüntetés az elégedetlenség központjába emelte a köztévét, amit 2010 után teljesen a saját képére formált a Fidesz. Hírhamisítás, bakik és szándékos hazugságok kövezték az utat mostanáig, amikorra az MTVA Orbán 2010 óta tartó uralmának szimbólumává vált.