Pintér Béla, Mácsai Pál, Jordán Tamás és Karácsony Gergely is visszautasította a kormány centralizáló terveit.
Úgy döntöttek, inkább ne változzon semmi.
„Fontos, hogy a magyar gazdaságot a »Made in Hungary« korszakából az »Invented in Hungary« korszakába vezessük át.”
Boris Johnson miniszterelnök nem volt hajlandó ránézni a gyerek képére, mikor erről kérdezték.
Korábban Magyarország ellenállásán bukott meg a tervezet, a mostani tárgyalás szerint viszont fél év múlva már utazási korlátozással és bankszámla-befagyasztással is sújthatja az EU a gazembereket.
Határozottan szét kell választani a magyar film- és színházművészetben létrehozott megkerülhetetlen életmű értékelését az emberi vétségek megítélésétől - írták.
Szerinte a bejelentő sértett ember, akinek Dörner posztjára fájt a foga.
A Miskolci Nemzeti Színház nem csak nevében a városé - írják.
Péterffy Attila lett a szövetség elnöke.
Meg a spárga, a citrom, az uborka, az eper, a banán és a lime is.
Elektronikus kézbesítési rendszer építettek kicsit több mint 4 milliárd forintért.
Két határidőt kellene betartania a Kincstárnak a támogatások igénylésekor, de egyiket sem sikerül, családok az autójukra, autókereskedők meg a pénzükre várnak.
A lakatlan területen keletkezett dugulást már elhárították, de nem tudni, mennyi fekália ömlött ki.
Az úszó dél-koreai ügye a szövetség szerint nem kerül bele az erkölcsi bizonyítványába.
De akkor meg minek ennyi tag?