Helyette el kell fogadnunk, hogy rengeteg dologról másként gondolkodunk és fair partnerei lennünk egymásnak.
A kártérítési per bírója például azt akarja tudni, pontosan mennyire károsodott Renner Erika méhe.
Majdnem 5000, 18 évesnél fiatalabbakról készült képet találtak a merevlemezén, de senkivel nem osztotta meg őket.
Miután szerdán egy vezető 12 órás szolgálata lejártakor otthagyta a vonatot.
Róma mellett Szarajevó, Belgrád és Szófia is szenved, a kormányok válságüléseket tartanak.
A támadások drogterjesztő bandák közti leszámolásokhoz kapcsolódnak.
Ez a jogi szakvélemény hátrányosan érinti az elnököt az impeachment eljárásban is.
160 darabot adtak el 7 üléses BMW 2 GranTourer modellből, tavaly meg csak 27-et.
A Fidesz alelnöke szerint a csütörtöki szavazás súlyos érv amellett, hogy a Fidesz a Néppárton kívül keressen új szövetségeseket.
Nem nagy meglepetés, ő volt Putyin jelöltje.
Nagyon rossz állapotban vannak, nem biztonságos a látogatásuk.
A brit tévés szerint nem lehet tovább halogatni, azonnal cselekednünk kell, ha nem akarjuk, hogy a klímaváltozás elbánjon velük.
Orvosi kezelésre van szüksége.
Haftar tábornagy hadserege elfoglalta Szurt kikötővárost, ezzel alapjaiban változott meg a helyzet Líbiában. Még kiélezettebbé vált a versenyfutás, lehet, hogy a törököknek már nem is lesz kit megmenteniük.
De úgy látták, mégsem Orbán Viktor volt tanácsadója lehetett a kartell szervezője.