Az újévi köszöntőket leszámítva ez volt Merkel 14 éves kancellárságának első tévés beszéde.
A pánikoló vásárlók teljesen kifosztották a polcokat.
Megint történelmi mélypontra került, de legalább nem ér el hozzá a koronavírus, ha tüsszent az euró.
Ha már a konditermek úgyis bezártak.
A miniszterelnök Facebookja is leállt egy időre.
Kínából és Vietnamból maszkokat is szerzett az ország.
A nő a helyszínen meghalt.
Mindegy, hányan vannak benn vagy meddig vannak nyitva, kézfertőtlenítés után már lehet is fogdosni a zsetonokat.
Este 8 és reggel 5 között pedig mindenkire vonatkozik a kijárási tilalom.
Harmadik országok állampolgárai nem léphetnek az Unió területére.
Az Európai Űrügynökség műholdfelvételein is látszik a tisztulás.
Kész a 2020-as járványhimnusz.
Az orvosoknak azt tanácsolják, ha tudnak, szerezzenek barkácsáruházból vízhatlan zubbonyt és védőszemüveget, mert nagyon kevés van belőlük.
A helyettes tisztifőorvos hozzátette, ezentúl maradhat otthon, aki nem igényel ellátást, akkor is, ha tüneteket mutat.
A koronavírus miatt otthonról tanulnak és dolgoznak az emberek, egyre nő a hálózat leterheltsége.