Pedig 2018-as ezüstérmük után a dél-koreai téli sportok legnagyobb botrányát robbantották ki, amikor sajtótájékoztatón vádolták meg edzőiket azzal, hogy érzelmileg bántalmazták őket.
De nem a londoni, hanem a Surrey megyei.
Egy 2016-os hekkertámadásból származik az összeg, ez minden idők legnagyobb értékű pénzlefoglalása az Egyesült Államokban.
És eddig 17 ezren jelentkeztek szavazatszámlálónak.
A lengyelek ugyanis inkább a csehekkel állapodtak meg, és az EU-nak nem akartak fizetni.
Így a diákoknak minden nap a forgalmas 65-ös főúton kell átkelniük, ha ebédelni szeretnének.
Az általa igazgatott iskolából.
Az ottawai polgármester közben a kormányt kérleli, hogy erősítsék meg a főváros rendőrségét.
A szlovák-amerikai védelmi megállapodásról vitatkoznának a képviselők.
Különben kígyózik a pályán.
Az olimpiai alapelvekkel ellentétes, elfogult bíráskodást a MOB és a MOKSZ elutasítják - írják közleményükben.
A rendőrség egyelőre nem indított eljárást.
A nő évekkel ezelőtt halt meg otthonában, senki sem kereste.
A legtöbb jelölést a The Power of the Dog kapta.
„Márki-Zay Péternek és neked is elmondtam: a kvótákat nem támogatom. A tehetségeket viszont igen. Származástól függetlenül” - írja Jakab Péter.