Sarkadi Zsolt

Orbán szerint Magyarországnak meg kell fontolnia, hogy átengedjen-e minden bevándorlót Ausztria felé

A magyar miniszterelnök azt is javasolta az EU-csúcson, hogy az unió lépjen kiemelt partnerségre Törökországgal, és rendezze az orosz viszonyt is.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Egyszer csak reggel lett

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Fertőzött mellimplantátumot tiltottak be Nagy-Britanniában

A brazil cég termékeinek eladását felfüggesztették. A vállalat Magyarországon is ismert.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Putyin gigamecsetet nyitott Moszkvában

Az új mecsetben 10 ezer hívő fér el. Kellett is az imahely, a nagyjából 2 millió moszkvai muszlim közül sokan eddig az utcán voltak kénytelenek imádkozni a nagyobb ünnepekkor.

Sarkadi Zsolt
külföld

A Quaestor felszámolója nem perli a Külügyminisztériumot

Ez azért furcsa, mert legalább egy Quaestor-ügyfelet már perelnek, amiért közvetlenül a csőd előtt kivette a pénzét a Quaestorból. De ugyanazon a napon vette ki a külügy is a 3,8 milliárdját.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Orbán: Az EU helyett, erőnkön felül védjük az európai határokat

A miniszterelnök a parlamentben beszélt a migráciró, és a magyar kormányzati lépésekről.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A Kreml nyitott arra, hogy kérés esetén orosz katonákat küldjenek Szíriába

Sarkadi Zsolt
külföld

A kormány több EU-s támogatást szeretett volna a zöldség-gyümölcs ágazatba, de nem kap

2009 óta tartott a vita arról, hogy az EU-nak az előzetesen becsült vagy a ténylegesen kifizetett tagállami támogatás után kell-e kompenzációt fizetnie.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Mohammed Ali látta, hogy a Breaking Badben ricinnel gyilkolnak, ezért rendelt egy csomó ricint

8 évre lecsukták.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Buszoztatják a Magyarországra érkező bevándorlókat

Magyarország pont azt csinálja Ausztriával, amit Szerbián kér számon.

Sarkadi Zsolt
migráció

A holland hatóságok letartóztattak két szíriai embercsempészt, akik százakat juttattak be Európába

Sarkadi Zsolt
migráció

Október elejétől újra vezethet Stohl András

Sarkadi Zsolt
bulvár

A győri közgyűlés szerint jogszerűen emelték meg 30 százalékkal a fideszes polgármester fizetését

Borkai így havi bruttó 972 ezer forintot keres.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Megjelent az új globális innovációs index

Sarkadi Zsolt
gazdaság

A presszóba menekültek a csiszológépes férfi elől

Sarkadi Zsolt
bűnügy