Ha jó a számítás, az több százmilliárdos terhet jelenthet a magyar költségvetésnek.
Nem szabadna őket emberek közelébe engedni, de egyik állatkertnek sem kellenek a drogbáró állatai.
Eddig a miniszterelnök hozzátartózójának cége nem vehetett részt közbeszerzéseken. Most már részt vehet, ha az illető nem a miniszterelnökkel egy háztartásban él.
Még 2004-ben hagyta el távol-keleti őrhelyét, azóta magányosan horgászott és gyűjtögetett.
A műanyag ablakos Humveek és a leselejtezett golyóálló mellények az ukrán katonák harci kedvének sem tettek jót.
Csak akkor nem használhatják fel az ember szerveit, ha ezt az illető kifejezetten kéri a halála előtt.
Kormányhatározat-tervezetet nyújtottak be a netes konzultáció ereményeiről.
Az amerikai védelmi miniszter szerint az egység egyedül is végrehajthat hadműveleteket.
A párizsi terrortámadásokban használt fegyverek egy része is Szerbiából jött, valószínűleg Magyarországon keresztül.
Legalább egy ember meghalt, többen megsebesültek.
Emellett 98 ezer dollárt kell fizetnie az áldozat családjának.
A Reddit felhasználói karácsonyi üdvözlőlapokat írnának a világ legmagányosabb gyerekének.
Kedden Tuniszban robbantották fel az elnöki testőrség egyik buszát, 12 ember halt meg.
Pontosan tudták, ki a fontos nekik.