Úgy indult, hogy a mikrohitelezés lesz a szegénységgel mindörökre leszámoló hidrogénbomba. De azóta már eltelt pár év és a világon még mindig sok százmilliónyian élnek a létminimum alatt. Valóban ki lehet mászni a szegénységből egy Mars-szelet árából?
Alekszej Navalnij szervezete derítette fel az ügyet, a szálak az orosz legfőbb ügyésztől egy fényűző görög hotelen át az ország történelmének egyik legbrutálisabb mészárlásáig vezetnek.
Az EU legszegényebb országában ismét repedezik a kormánykoalíció.
Schmitt Pál szerint sport, sport és még egy kis sport.
Ha azt hiszed, hogy már semmin nem lepődsz meg, tévedsz. Ezt nem fogod elhinni.
Ennyi, szolgák! A külügyminiszter szerint Magyarországgal nem lehet szórakozni, mert akkor Magyarország visszavág.
Olyan olcsó lesz a cukor, hogy só helyett is azt esszük majd.
Nem sikerült. Nagyon kapja az ívet Európa a Fidesz-kongresszuson. De legalább azt is megtudtuk, hogy Rogán szerint ő nem megvásárolható.
A nő 2012-ben cserélt ki budapesti boltokban drága órákat hamisítványokra.
A CIA vezetői már a spájzban vannak. Mit a spájzban! Már az étkezőben ülnek az asztalfőn!
Obama, Merkel, Cameron, Hollande, Juncker, mindenkivel madarat lehetne fogatni.
Szélsebesen változik a világ, Szaúd-Arábiában most először nők is szavazhattak. A női jelölteknek ugyan sok esélyük így sem volt, de egyiküket mégis megválasztották.