A külügyi szóvivő szerint az erről szóló hírek kitalációk.
Egyre furcsább dolgok derülnek ki a korábbi alkancellárról, és úgy tűnik, Orbán barátja igazi futóbolond volt.
A Fidesz-holdudvar informatikai cége a Diákháló programba száll be.
Manfred Weber pedig nem megmondóember a Néppárt elnökségében.
Valamelyik „tradicionális, történelmi pártnak” egy kis levegőt kellene engedni.
13 millió forint is jár neki a bíróság jogerős ítélete szerint.
Tudjátok, hogy van egy világunk, igaz? Tehát a világ kicsi az univerzumhoz képest.
37 240 forintot kellett volna kapniuk, de volt, akinek csak 2-3 ezer jutott.
Hatvan tűzoltó oltotta el a lángokat.
A tűzvész közepén kivett hawaii-i szabadságát egy dolgozó apáéhoz hasonlította, aki péntek délután már nem vállal több vízvezeték-szerelést, hogy a gyerekeivel lehessen.
Egy szekrényben bujkált.
Amiket korábban jellemzően tárolóként hasznosítottak.
És éppen Trump és Zelenszkij telefonbeszélgetése után két órával döntöttek így.
A tervek szerint a határellenőrzés is megszűnne a 4 állam között.