Ő az első Mianmarban, akit OnlyFans tartalom miatt börtönöznek be, de sokat nyomott a latban, hogy a tavalyi hatalomellenes tüntetéseken is részt vett.
Amerikában. Novák Katalin turnéjának utolsó állomása Ohióba vezetett, ahol a demokráciát és a nép felhatalmazását éltette. De beszélt az orosz szankciókról is.
Zelenszkij azt mondta, a szavazatok semmilyen hatással nem lesznek katonai céljaira.
Az Europol szerint az állampolgároknak köszönhetően már 120 embert sikerült letartóztatniuk. Az idei kampányban kifejezetten bűnszervezetek vezetőit keresik.
A tüntetés egyik aktualitása a hónapban bevezetett "szívhangtörvény", de a szervezők szerint az elmúlt tíz évben a kormány lopakodó szigorral nyírja ki az abortuszjogokat.
Korábban támogatóan nyilatkoztak az új abortuszrendeletről, most viszont társadalmi egyeztetést kezdeményeznek, mert azt mondják, anélkül nem szabad dönteni az ilyen érzékeny kérdésekben.
Az új családtörvény sokak szerint csak showelem, amit azért szavaztattak meg, hogy eltereljék a figyelmet a rossz életkörülményekről.
A köztársasági elnök szerint az egyéb szörnyűségek mellett ideológiai hadviselés is zajlik hazánkban, mert a woke-kultúra már hozzánk is beszüremlett.
A betegséget először egy hónapja regisztrálták, a gyanús esetek száma azóta kétezer fölé emelkedett.
Közel az államcsőd, demokrácia már nincs, és a főváros legnagyobb boltjaiból is hiányoznak az alapvető élelmiszerek az észak-afrikai országban.
Amikor Dúró Dóra május végén ismét kampányolni kezdett a szívhangrendelet mellett, azt mondta, évente 25 ezer abortuszt végeznek. Az MTI ma újra közzétett egy statisztikát, amiből kiderül: ez nem igaz.
A tüntetések több mint egy hete tartanak Iránban egy 22 éves nő, Mahsa Amini halála miatt. Számos európai nagyvárosban is kiállnak az iráni nőkért.
A magyar abortusztörvény egyre jobban hasonlít az elnyomó rezsimekéhez, de még mindig nem olyan rossz a helyzet, mint mondjuk Lengyelországban.
A BVM-nek nincs pénze a veszélyes hulladékok eltüntetésére, a minisztériumok pedig nem érzik igazán magukénak a feladatot.
A menhelyek szinte csak az állatok kárára tudnak spórolni. A tápok rohamosan drágulnak. És ilyenkor a gazdátlanná váló állatok száma is nő.