Solti Hanna

Megölték az Oroszlánok Barlangja terrorszervezet egyik vezetőjét és három másik tagját Ciszjordániában

Az Oroszlánok Barlangja bombagyártó telephelyét robbantották fel.

Solti Hanna
háború

Kínai kémek ellen emeltek vádat az USA-ban, akik a Huaweinek gyűjthettek információkat

A tanúkról, a bizonyítékokról és a céget érő vádakról akartak többet megtudni, jól fizettek érte.

Solti Hanna
TECH

Letartóztatták H. Zoltán divattervezőt

A BRFK „kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást”.

Solti Hanna
bulvár

Legalább 160-an haltak meg idén eddig a Gázai övezetben, háborús bűnöket vizsgál az Amnesty International

Augusztusban Izrael 170 célpontot támadott a Gázai övezetben, amikor megölte az Iszlám Dzsihád két fontos helyi vezetőjét.

Solti Hanna
háború

Meghalt Kabai Lóránt költő

Vasárnap óta kereste a rendőrség.

Solti Hanna
GYÁSZ

A PM cáfolja, hogy az év végéig marad a kifizetési stop a költségvetési szerveknél

Október végéig Varga Mihály pénzügyminiszter engedélye kell mindenhez.

Solti Hanna
belföld

Kirúgják az orosz tévést, aki azt mondta, vízbe kellett volna fojtani az ukrán gyerekeket

Az RT „leállítja az együttműködést” Anton Kraszovszkijjal.

Solti Hanna
tévé

Meleg lesz

Egész héten.

Solti Hanna
időjárás

Húsz interjú, ami megmutatja, miért jelenthet Trump páratlan veszélyt a világra

A legendás Bob Woodward húsz interjút készített Donald Trumppal elnökségének kilenc leghúzósabb hónapjában. Az újságíró teljes beszélgetéseket hozott nyilvánosságra, hogy bemutassa a volt elnök igazi énjét.

Solti Hanna
szórakozás

Egy csomag óvszert adott az abortuszellenes republikánus jelöltnek Jason Selvig egy kampányrendezvényen

Egy abortuszellenes republikánus képviselő ijesztő lehet az amerikai humorista szerint, ezért vitt védelmet.

Solti Hanna
humor

Meggyógyult Emmanuel, az influenszer emu

Gazdája szerint Emmanuel betegségét stressz okozta.

Solti Hanna
ÁLLAT

Nyolcvanezren vonultak fel Berlinben, hogy kiálljanak az iráni tüntetők mellett

Nők, élet, szabadság.

Solti Hanna
társadalom

A Momentum húszméteres magyar zászlóval takarta be a Szabadság téri szovjet emlékművet

Szerintük az emlékmű nem csak az ország múltjáról, hanem a jelenéről és a jövőjéről is szól.

Solti Hanna
belföld

Irán szerint nem igaz, hogy az ő drónjaikat vetették volna be az oroszok Ukrajna ellen

Pár napja több iráni tisztviselő és diplomata is megerősítette, hogy Irán rakétákat és drónokat adott el Oroszországnak.

Solti Hanna
háború

Oroszországba evakuálják a civileket a megszállt Herszonból, még mielőtt az ukránok visszafoglalnák a várost

Az elmúlt napokban emberek ezrei hagyhatták el az ukrán várost, mert az orosz hatóságok terrorveszélyre figyelmeztették őket.

Solti Hanna
háború