Az áprilisi merénylet körül továbbra is rengeteg a homály.
A Hamász viszont nem terrorszervezet a török elnök szerint.
A DK-s politikus aggódik a „haldokló debreceni egészségügy” miatt.
Argentína vezetett, a paraguayi csapat ezt nehezen viselte.
A tarnazsadányi csecsemő mindössze három kiló volt, amikor meghalt, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Ugyanez a hekkercsoport trükközhette meg Kanadát, a British Airways-t és a BBC-t is.
Péntek hajnal és délután között közel nyolcszáz földrengést regisztráltak a szigeten, a legnagyobb 5.2-es erősségű.
„A tudomány egy berögzött tévúton tartja az embereket.”
Negyvenöt ember jelentkezett valamelyik horvát kórház sürgősségi osztályán, azt állítva, hogy egy Coca-Cola-termék szétmarta a nyelőcsövüket.
A fának hagyományosan nagy történelmi jelentőséget és gyógyító erőt tulajdonítanak, most valaki kivágta.
A spanyol munkáspárt elnöke, Pedro Sánchez megállapodott a katalán szeparatistákkal, hogy segítsék a kormányalakításban. A jobbos spanyol politikusok tiltakoznak.
Az életvégi döntés legálissá tételéért kampányoló, gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász szerint a halálbüntetést ellenző miniszternek az életbüntetést is elleneznie kellene.
Közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés lehet a háttérben.
A Moszad és a brazil terrorelhárítás két férfit tartóztatott le, akik kapcsolatban állhatnak az Irán által támogatott síita szervezettel.
Egy ausztrál férfi pro tippjei krokodiltámadás esetére.