Székely Sarolta

Német tulajdonú cég segített az orosz gyáraknak kijátszani a szankciókat

Többek között a Kamaz leánycégeinek is segíthettek megkerülni a nyugati szankciókat.

Székely Sarolta
külföld

Rogán izraeli-grúz barátja és az izraelita hitközség közös cége 1,3 milliárdot kapott Brüsszelből

A jelek szerint jól megy a közös munka. 50 százalékkal nagyobb lett a nyereség tavaly, mint egy évvel korábban. Most uniós segítséggel fognak nagy projektbe.

Székely Sarolta
gazdaság

Ha nem akart volna mindenáron repülőteret venni a kormány, most nem lenne szükség ekkora megszorításra

Nagyobb bajban van a költségvetés, mint az eddig látszott, ezért a kormány minden milliárdot igyekszik beszedni, amit csak lehet. A héten bejelentett intézkedésekkel csak azt árulták el, hogy a módosított hiánycél teljesülése sem biztos.

Székely Sarolta
gazdaság

Anglia egy utolsó percben lőtt góllal jutott a döntőbe

2-1-re nyertek az angolok a hollandok ellen.

Brüsszel a túlzottdeficit-eljárás elindítását javasolja Magyarország ellen

Magyarország ellen legutóbb 2004-ben indított eljárást Brüsszel, amit csak 2013-ban sikerült megszüntetni.

Székely Sarolta
gazdaság

Idén még senki nem foglalkozott a kegyelmi kérvényekkel, százával parkolhatnak az ügyek Sulyok Tamás asztalán

Tavaly ilyenkor Novák Katalin már 203 kegyelmi döntést meghozott.

Székely Sarolta
belföld

Magyar férfit tartóztattak le Norvégiában, mert feltörte egy űrcég rendszerét

Akár kétéves börtönt kaphat tettéért, de a rendőrség szerint még nyomoznak, és akár súlyosabb bűncselekményekre is fény derülhet.

Székely Sarolta
külföld

Levelet írt Orbán az EU vezetőknek arról, hogy mit beszélt Putyinnal

Július 5-én, az azerbajdzsáni Susából küldte el a levelet Orbán Viktor.

Székely Sarolta
külföld

Magyar Péter Kijevbe utazik a lebombázott gyermekkórház miatt

Rendkívüli humanitárius akciót indított a politikus.

Székely Sarolta
belföld

Kész fegyverraktárat rejtegetett otthonában a kunszentmiklósi orvvadász

Nem volt engedélye a fegyverek és lőszerek tartásához.

Székely Sarolta
bűnügy

Felfüggesztette az EU Grúzia uniós csatlakozását

A védelmi szektor támogatására szánt 30 millió eurót sem kapják meg egyelőre az EU-tól.

Székely Sarolta
külföld

Nem retten meg Brüsszeltől a kínai BYD, újabb gyárat épít Európában

A gyár 2026-ban kezdheti meg a termelést, és évente 150 ezer autót tud majd legyártani.

Székely Sarolta
külföld

3,7 százalékra csökkent az infláció júniusban, de nem örülhetünk ennek sokáig

A vártnál is jobban csökkent az infláció, ez azonban csak egyszeri tényezőknek tudható be. Nem ért véget még az inflációs időszak.

Székely Sarolta
gazdaság

Hamar elege lett Brüsszelnek Orbán diplomáciai húzásaiból

„Elképesztő gyorsasággal végzi a trollkodást” az egyik uniós diplomata szerint. Már az USA is aggódik a történtek miatt.

Székely Sarolta
külföld

Leváltják a bicskei iskolaigazgatót, aki testnevelő tanárként alkalmazta K. Endrét

Bárányos József 35 évet dolgozott le az iskolában. A tankerület most súlyos szakmai és etikai kifogások miatt leváltja az igazgatót.

Székely Sarolta
belföld