Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke – úgy is, mint leendő XII. kerületi polgármester – nem örül ennek.
Az új iráni vezetés határozott hangot üt meg a szövetségesével szemben is.
Az uniós helyreállítási programból finanszírozni tervezett pályázatok mögé teheti a kínai pénzt a kormány.
Az álnevet használó nő szerint a pokolba kezdtek süllyedni, amikor kiderültek a történtek.
Helyi sajtóhírek szerint izraeli katonák voltak.
A javítás nem megy zökkenőmentesen és gyorsan.
Beszélt az ellene elkövetett merényletről is, aminél jobban megviselte őt az, amit az ellenzék és a média csinál.
Egyelőre még nem tudják a tűz okát.
Hónapról hónapra gyenge adatok érkeznek a kiskereskedelemből, a magyarok fogyasztása továbbra sem éri el a 2021-es szintet.
Teljesen feleslegesen nyirbálták meg kulcsfontosságú területek forrásait idén, hiszen kártyavárként omlott össze az állam gazdálkodása.
A Honvédnak ez lehet sorban a harmadik veszteséges éve, ha Leisztinger nem változtat mielőbb a cég gazdálkodásában.
2020 áprilisában kezdte el először újraindítani a gazdaságot a magyar kormány. Egy év kihagyást leszámítva erre ismét szükség van, pedig tavasszal még azt mondták: újraindult a magyar gazdaság.
Ezerrel kevesebb gyerek született idén júliusban, mint tavaly, viszont több volt az elhalálozás.
A magyarok Budapestre, a külföldi turisták Debrecenre kaptak rá júliusban.
Munkába állt a Nagy Márton vezette Gazdasági Kabinet, az első őszi ülésen megállapították, békeköltségvetés kell.