Székely Sarolta

418 100 forintot vittek haza átlagosan a magyar dolgozók augusztusban

A friss adatok szerint az alacsonyabb bérszinteknél jobban nőttek a fizetések, mint a magasabb fizetési kategóriáknál.

Székely Sarolta
gazdaság

Nem igazán látszik, hogy spórolt az állam saját magán tavaly

A minisztériumoknál gyakorlatilag nyoma sincs a takarékoskodásnak. Ellenben rendvédelemre jóval kevesebbet költöttek, sportra pedig szokás szerint több pénz ment.

Székely Sarolta
gazdaság

Kormányhatározatba foglalták Nagy Márton új akciótervét, de csak annyi derül ki belőle, hogy egyetért a kormány a tervvel

Az egyes pontokhoz felelősöket és határidőket is rendeltek; ezek alapján nem fog unatkozni év végéig a nemzetgazdasági miniszter.

Székely Sarolta
gazdaság

Őrizetbe vették a volt albán elnököt, Ilir Metát korrupciós vádak miatt

A rendőrség szerint a volt elnököt erőszakkal kellett elvinni.

Székely Sarolta
külföld

Az EU kibekkelné a magyar elnökség végét, utána kezdené újra szankcionálni Oroszországot

A Politico információi szerint nagyon várják már a „katasztrofális” magyar elnökség végét.

Székely Sarolta
POLITIKA

Négyszeresére emeli a kormány a budapesti Airbnb-k adóját

Emellett kétéves moratóriumot is hirdetnek, így nem lehet majd új engedélyhez jutni.

Székely Sarolta
gazdaság

Mise után lőtték le a mexikói papot, aki korábban a kartellek erőszakossága ellen szólalt fel

A pap védte az emberek jogait, a méltóságát, és a békéért küzdött. A mexikói elnök szerint folyamatban van az eset kivizsgálása.

Székely Sarolta
külföld

Retró hangulatú hotelt építenek a debreceni BMW-gyár dolgozóinak

Az 1960-as, 1970-es éveket fogja idézni a szálloda.

Székely Sarolta
belföld

Felfüggesztették Csárdi Antal mentelmi jogát

Csárdi Antalét felfüggesztették, egy rágalmazási ügy miatt Pócs Jánosét viszont nem.

Székely Sarolta
POLITIKA

Zavart férfi szúrt meg egy másik utast a Tokaj IC-n

Az esetnek nem volt semmi előzménye.

Székely Sarolta
bűnügy

Trükkös vontatást mutatott be egy autós a magyar autópályán

Különösen balesetveszélyes megoldást választott.

Székely Sarolta
belföld

Sejtelmesen nyilatkozott Putyin szóvivője az észak-koreai katonákról

Szerinte nem kell aggódni amiatt, hogy az oroszok fejlesztik a kapcsolataikat más országokkal.

Székely Sarolta
külföld

Túlélte a Hamász mészárlását a zenei fesztiválon, majd egy évvel később öngyilkos lett az izraeli fiatal

A nő testvére szerint az állam nem nyújtott megfelelő segítséget és támogatást a túlélőknek.

Székely Sarolta
külföld

Dél-Korea azt követeli, hogy azonnal hagyják el Oroszországot az észak-koreai katonák

Az eset miatt nemcsak Dél-Korea háborodott fel, de az USA, Japán és a britek is.

Székely Sarolta
külföld

Donald Trump: „Kína tisztel engem, mert Hszi elnök tudja, hogy őrült vagyok”

Trump szerint az Egyesült Államok ellenfelei nem cselekednének az ország érdekei ellen, mert félnének egy erőteljes, kiszámíthatatlan választól.

Székely Sarolta
külföld