Az építési és közlekedési miniszter a véleményét még megfejelte azzal, hogy „szegény gyerekek”.
A harmadik negyedéves GDP-adattal rendelkező 15 tagállam rangsorában Magyarország a sereghajtók között van.
A harmadik negyedévben a GDP ismét csak stagnált az előző negyedévhez képest. A 2022-es választások óta eltelt 13 negyedévből csak 4-ben nőtt a gazdaság az előző negyedévhez képest. Éves alapon 0,6 százalékos volt a növekedés a harmadik negyedévben, és csupán 0,2 százalékos az első kilenc hónapban.
Magyar szerint Orbán Balázs „az ország leggyávább embere”.
Süllős Gyula és több családtagja utazott a gépen.
A szökött majmok közül már csak egy van életben, őt még mindig keresik a rendőrök.
Az sem tetszett a V-Hídnak, hogy a teljes alvállalkozói láncra vonatkozóan kellene adatot szolgáltatni és igazolni a kifizetéseket.
Egy friss hírszerzési jelentés szerint Putyin minden eddiginél eltökéltebb.
A volt igazságügyi miniszter a Nemzeti Mentál Pajzs Programhoz csatlakozott, amelynek célja a gyerekek lelki stabilitásának fejlesztése.
A főpolgármester szerint emiatt a budapestieknek biztosított közszolgáltatások, köztük a közösségi közlekedés a megszokott és okkal elvárt szinten nem működtethető.
Jamaica délnyugati részén 500 ezren maradtak áram nélkül. A hurrikán jelenleg Kuba felé tart.
Az amerikai elnök szerint Izraelnek joga van megvédenie magát, ha szükséges.
A várható pluszpénz ígérete meglepő módon nem úgy hat, mint négy éve. A kormánypárt jóval a választás előtt vetette be két csodafegyverét – kérdés, maradt-e valami februárra.
Hétfőn éjjel tört ki a tűz a MOL százhalombattai finomítójának egyik üzemében.
Az ukrán elnök abban viszont kételkedik, hogy ezt a javaslatot Putyin támogatná.