Az elnök szerint a törvény lényegében és szellemében is orosz.
Ha ő nyerné a főpolgármester-választást, pozíciót is adhatna Karácsony Gergelynek.
Egy 50 éves férfi lehetett a támadója a gyanú szerint.
Nem ő lesz a Bundesliga 2-ben ragadt berlini futballcsapat vezetőedzője.
Merész próbálkozás.
Segítséget kértek azok beazonosításában is.
Az USA budapesti nagykövete szerint az, amit a magyar kormány javasol Ukrajnának, nem békét, hanem kapitulációt jelent.
Csepelen csaptak le rá és társaira a kommandósok.
Kell néhány nap, hogy kiderüljön, hogy alakul a kormányfő állapota a műtét után.
Korábban egy 48 milliós Mercedes G terepjáróval, majd egy S560-assal közlekedett.
A választást megnyerő párt elnöke szerint ő úgy hívja az országát, ahogy akarja, ha pedig ez nem tetszik a görögöknek, menjenek a Nemzetközi Bíróságra.
Egyetlen amerikai katona sem száll ki a parton.
Japán az egyetlen G7-ország, ahol nem ismerik el a közös felügyeleti jogot. Ez változhat 2026-tól, bár vannak, akik aggódnak emiatt.
Nem lehet azzal kibújni a büntetés alól, hogy valakinél nincs készpénz.
Tíz napon belül ez már a hatodik vereség. A miniszterelnök a 444-et is beperelte, de végül elállt a pertől.