Az európai országok többségében a bruttó bér 40-50 százalékát be kell fizetni az államkasszába.
A kétszintes ingatlan 1242 négyzetméteres és öt hálószoba van benne.
Izraelnek joga van válaszolni az iráni támadásra, de a valaszcsapásnak Biden szerint arányosnak kell lennie.
Nemcsak a jegyző, hanem a hivatalban dolgozó felesége is szép összeggel távozott.
Évtizedek óta nem állt ennyire előkelő helyen a magyar bajnokság a nemzetközi rangsorban. Ez a siker azonban könnyen tiszavirág életű lehet.
Sokkal több időt töltöttek nálunk nyáron a spanyol és az olasz turisták, de az észak-amerikaiak is felfigyeltek Magyarországra. Budapest tarolt, a Balaton nem volt már ennyire vonzó a külföldiek számára.
A munkanélküliek több mint harmada már legalább egy éve keres magának munkát.
Csak két uniós tagállamban mélyebb a szegénység a magyarországinál.
A magyarok fogyasztása teljesen megfelel a régiós átlagnak, nincs itt semmi látnivaló.
Jelentősen csökkent az elmúlt két évben a futárok keresete, és az infláció miatt még ez is 30-40 százalékkal kevesebbet ér, mint ami még 2021-ben maradt a zsebeikben. Éppen ezért adóváltoztatást szeretnének elérni.
Összejött, amit a kormány akart: már százezres nagyságrendben jönnek munkát vállalni a külföldiek Magyarországra. 2021 óta két és félszeresére emelkedett az itt dolgozók száma.
Nem csoda a költségvetés állapotát nézve, hogy 130 pontos megszorító csomagot rejtett el a kormány a pénteki Magyar Közlönyben.
Júliusban ismét kicsit gyorsabban nőttek a bérek Magyarországon.
Az előrejelzések szerint 759 centiméteren tetőzhet a Duna Esztergomnál, ahol a folyó már jócskán kilépett a medréből.
A magyar–kínai megállapodás tartalmát továbbra is titkolják, a kínai–szerb viszont nyilvánosságra került, és abból azért le lehet vonni néhány következtetést.