A friss adatok szerint az alacsonyabb bérszinteknél jobban nőttek a fizetések, mint a magasabb fizetési kategóriáknál.
A minisztériumoknál gyakorlatilag nyoma sincs a takarékoskodásnak. Ellenben rendvédelemre jóval kevesebbet költöttek, sportra pedig szokás szerint több pénz ment.
Az egyes pontokhoz felelősöket és határidőket is rendeltek; ezek alapján nem fog unatkozni év végéig a nemzetgazdasági miniszter.
A rendőrség szerint a volt elnököt erőszakkal kellett elvinni.
A Politico információi szerint nagyon várják már a „katasztrofális” magyar elnökség végét.
Emellett kétéves moratóriumot is hirdetnek, így nem lehet majd új engedélyhez jutni.
A pap védte az emberek jogait, a méltóságát, és a békéért küzdött. A mexikói elnök szerint folyamatban van az eset kivizsgálása.
Az 1960-as, 1970-es éveket fogja idézni a szálloda.
Csárdi Antalét felfüggesztették, egy rágalmazási ügy miatt Pócs Jánosét viszont nem.
Az esetnek nem volt semmi előzménye.
Különösen balesetveszélyes megoldást választott.
Szerinte nem kell aggódni amiatt, hogy az oroszok fejlesztik a kapcsolataikat más országokkal.
A nő testvére szerint az állam nem nyújtott megfelelő segítséget és támogatást a túlélőknek.
Az eset miatt nemcsak Dél-Korea háborodott fel, de az USA, Japán és a britek is.
Trump szerint az Egyesült Államok ellenfelei nem cselekednének az ország érdekei ellen, mert félnének egy erőteljes, kiszámíthatatlan választól.