Az ügy hátterében egy évekkel korábbi, 40 milliós beszállítói követelés áll.
Szerinte a tét nem politikai verseny, hanem az, hogy lesznek-e bátor polgárok, akik megvédik a szuverén Magyarországot.
Carl Erik Rinsch ügyvédei mentális problémákkal védekeztek a bíróságon.
A bíró szerint Guo Wengui több mint 1000 embernek okozott több százmillió dolláros kárt világszerte.
Ezért fontos lenne biztosítani a bírói felülvizsgálat lehetőségét.
Az ügynek jelenleg 41 gyanúsítottja van, 39 gyanúsított szabadlábon védekezik.
A józsefvárosi polgármester szerint „most már jöjjön az állam, és tegye a dolgát”.
Az egyik sérült szülő Vadim Ermolaev, ukrán oligarcha, az ukrajnai háború kezdete óta Monacóban tartózkodó „menekült”, akit 2023 decemberében vont szankciók alá Zelenszkij ukrán elnök.
Magyar Péter kijelölte a felsőoktatási tevékenységet nem végző kekvák alapítói jogait gyakorló minisztereket.
Az üzemanyagok piaci ára már egy hete a védett árak alá esett.
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár szerint Berg a kortárs magyar gyerekirodalom egyik meghatározó alakja.
Szerintük „ami a repülőtéren zajlik, nem maradhat szó nélkül”.
Egy önzetlen sofőr sietett a fegyveres rendőr segítségére Kentben.
Orbán Anita összesen 37 nagykövet hazarendelését jelentette be pénteken.
A bizonyítási eszközök alapján nem volt megállapítható, hogy az adott időpontban és helyszínen bűncselekmény történt.