Az amerikai hírforrások óvatosak, mivel Észak-Koreából máig nem szivárognak ki hiteles információk.
Bármibe fogadok, hogy legalább pár percre ez lesz a kedvenc dalod.
46 évesen egyszer csak megállt a szíve.
A BBC adásában az átlagnál is rosszabb járványügyi helyzetben lévő bevándorló csoportokról volt szó.
A Tour de France eltolása miatt a nemzetközi bringásszövetség variált, októberben lenne az eredetileg május elejére tervezett Giro d’Italia, aminek nálunk tartották volna az első három szakaszát.
A laptopon, tableten vagy telefonon kívül csak egy kényelmes ülő- vagy fekvőhely kell hozzá és ingyen van!
A Magyarországnál semmivel sem gazdagabb Portugáliában megoldották. Ausztriában is most készülnek rá.
A civilek szereztek alapanyagyártót is, már napi 180 ezer pajzsot is képesek lennének gyártani, de csütörtökön elfogy az utolsó fillérjük is. Az állam még nem támogatja őket, de végre tárgyalnak.
Baromi high tech megoldást találtak ki, amit kézzel írt sajtcédulákkal kombináltak. Utána kézzel próbáltak ellenőrizni több százezer utast. Az eredmény legalább látványos lett.
Fokozatosan állnak vissza, először egy műszakban fognak dolgozni.
Az Orbán-korszakban ilyen látványos marakodást még nem tapasztalhattunk. Káslerék visszaszóltak, de közben a Semmelweis Egyetem is nyíltan Cserháti oldalára állt Káslerrel szemben. De mit lép a Főnök úr?
Legeza Örs maga számolt be egyhónapos tortúrájáról. Cikke végén azon retteg, nehogy börtönbe zárják, amiért meg merte írni a saját történetét.
A legendás író múzeuma is kinőhet a dologból. A katolikus író és felesége 15 ezer könyvét gondozzák majd az evangélikusok.
Berreg a fűnyíró a pechjére pont a járvány kitörésekor induló ingyenes budapesti újságnál.
Az Első Malac Segítő Egyesület jó gazdát keres egy kis dagadéknak, meg a spanjának.