Egymillió egy dalért. Ha te nyersz, a művedet három 444-es ultra is énekelni fogja!
Sokan tömegjeleneteket vizionáltak, hiszen jó másfél hónapnyi zárvatartás után kedden nyíltak újra a IKEA-k Magyarországon. Egészségünket kockáztatva a helyszínen néztük meg, milyen egy IKEA az Apokalpiszis, vagyis a Húsgolyók Eltűnése után.
30 országban mérik fel, mennyire csinál ki bennünket a bezártság.
Egyszeri segélyt kaptak azok a rossz szociális helyzetű zenészek, akik koncerteztek volna ebben az időszakban.
“A következő években kizárólag szurkolóként veszek részt a hazai vízilabda életében” - írta, magyarázatot nem adott azon felül, hogy az ok magánjellegű.
Kiderült, hogy a Balti tenger teljes metán- és nitrogénoxid-kibocsátásának tizedét okozzák a bőszen rotyogtató kagylók. Csak a partizó fiatalok meg ne tudják!
“Örülök, hogy nem láthatom” - állt a transzparensen, amit Pólya Zsombor cipelt.
Jó fejek voltak és fizetési előleget adtak neki. Ez volt a hiba.
Ha az antitestek tényleg bizonyítják a védettséget, a brit munkavállalók nemsokára mindannyian szelfizni fognak a munkahelyük bejáratánál. Okostelefon nélkül viszont senki sem dolgozhat.
5 centisek is lehetnek, a fullánkjuk olyan hosszú és erős, hogy egy méhészruhán is átszúr, a mérgük kegyetlen, a fogazott szájszervükkel pedig egész méhkasokat tudnak egy lendülettel lefejezni.
Ezt állapította meg a magyar kutatócsoport, amelynek tagja Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is. Ezeket a teszteket használják például a mentők is és ilyenekkel tesztelik az otthonukban a fertőzésgyanús embereket. Az egyik teszt által kimutatott 100 pozitív eredményből mindössze 7 bizonyult valódinak.
Megtörtént a Rettegett Karanténbaleset, olyan látszott a webkamerában, aminek nem kellett volna. A nő nem a felesége volt.
Jó fél éve még hősnek nevezte a férjét egy levélben, most meg kommunista gyilkosok mentegetőjének, és lekomcsizta a 9 hónapos korában kivégzett apja amiatt.
Armin 512 napja a tranzitzóna rabja.
A házelnök a Harmadik Birodalom náci hadseregének vezérkarához hasonlította az EU vezetését, vagyis “a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar”-t.